Kemény követelésekkel állt elő a PDSZ a tanítás újrakezdése előtt

Kemény követelésekkel állt elő a PDSZ a tanítás újrakezdése előtt

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a tanárok minél gyorsabb beoltását és a digitális munkarend bevezetését követeli a kormánytól.

Az Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, valamint Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak címzett dokumentumban azt írja a szakszervezet: „Követeljük, hogy a köznevelési intézmények dolgozói közvetlenül az egészségügyben és a szociális területen dolgozók után legyenek azok között, akik az Európai Unió megfelelő szerve által engedélyezett oltóanyagban az első körben részesülnek!”

A szakszervezet emlékeztetett arra, hogy

az Oktatási Világszervezet és az UNESCO szerint is a pedagógusoknak az oltás megszervezésekor magas prioritású csoportnak kell lenniük

annak érdekében, hogy az egészség védelme, az oktatáshoz való jog érvényesüljön.

Hírdetés

A PDSZ szerint az oktatásban nem lazítani, hanem fokozni kell a járványügyi intézkedéseket, a pedagógusokat azonban úgy „terelik vissza” hétfőtől az oktatási intézményekbe, hogy továbbra is kiszolgáltatott helyzetben lesznek. Még olyan óvintézkedéseket sem rendeltek el központilag, amelyek más területeken már alapvetőek, így például a maszkviselés vagy a plexifal.

Szerintük a pedagógusok számára biztosított tesztelés csak látszatintézkedés, jelenleg egy alkalommal biztosítják és sokak számára elérhetetlen a távolság, rossz közlekedési viszonyok és korai hazautazási kényszer miatt. Ráadásul a tesztelési időpontok gyorsan beteltek és a tesztelésre utazás is kockázatot jelent azok számára, akik nem rendelkeznek személygépkocsival, illetve nem a tesztelőpont közelében laknak.

Ameddig nincs kellő védelem, nincs átoltottság, addig digitális munkarendre van szükség a közoktatásban dolgozók és a családok biztonsága érdekében.

„Teremtsék meg egy olyan digitális munkarend feltételeit – áll a kormánynak szóló dokumentumban –, amely nem a tavaszi helyzetet idézi elő újra, hanem valóban biztosítja az oktatáshoz való jogot, ahogyan az egészséghez és a biztonságos munkavégzéshez való jogot is. Biztosítsanak a munkáltatók és munkavállalók számára támogatást annak érdekében, hogy a digitális munkarend miatt senki ne veszítse el állását és ne essen ki emiatt jövedelme!”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »