Furcsa dolog a költőség, ha szerencséje van az embernek, egyszer csak rámondják, hogy az, s bár ki lehet érdemelni, még mindig nem hangzik olyan komoly foglalkozásszerűnek, mint például írónak lenni. Önreflexív, olykor önironikus, de leginkább egyszerűen csak értelmes beszélgetést folytatott egymással Kemény István író, költő és Vincze Bence szerkesztő a Sepsibookon szombat délután, mely során érintették a költő és a vers változó szerepét, de szó esett az olyan nagy szavakról is, mint a szerelem.
Kemény Istvánnal folytatott portrébeszélgetésként szerepelt az esemény a SepsiBook programjában – és tényleg közelebb kerültünk a neves íróhoz, jobban megismerhettük gondolatait a költészetről, de leginkább talán mégis dilemmáit hozta közelebb az esemény. Melyek nem csupán az ő dilemmái, de mindannyiunkéi, hogy például mi a költő szerepe, lehet-e szólni versben társadalmi problémákról, milyennek hat ma leírni nagy szavakat, lehet-e irónia vagy pátosz nélkül leírni például azt, hogy szerelem.
Kemény István bevallotta: ma sem megy neki probléma nélkül, hogy költőnek mondja magát. A mai világban, a hétköznapokban mintha kicsit vicces figura lenne a költő, nem igazán tudni, mi is a feladata. Voltak korok, amikor vátesz volt a költő, lángnyelv, aki megmondta a társadalomnak a tutit, mint Petőfi Sándor, aztán egyre inkább lecsupaszították, elkoptatták a költő és a vers szerepét, elkezdtek nem hinni ebben, röhögtek rajta. A rendszerváltás előtti években már eljutottunk oda, hogy sem a versnek, sem a költőnek nem volt más szerepe, mint hogy önmaga legyen, holott ez még abszurdabb elképzelés, hiszen igenis van olyan, hogy eszmei mondanivaló – fejtegette Kemény István. Ő maga amúgy gyakran utal írásaiban társadalmi kérdésekre, de elismeri: csínján kell bánni a nagy szavakkal, mert közhelyessé és üressé válhat a szöveg. A nagy szavak ritkán találják meg helyüket a hétköznapokban és a versekben is, de attól még léteznek.
Megtisztelőnek tartja, de nem magának, hanem egyfajta ingahatásnak, az irodalomtörténeti korszakok váltakozásának tudja be, hogy a mai fiatal alkotók már megpróbálnak nyitni, és azt mondják, ha Kemény István irónia és pátosz nélkül le merte írni például azt, hogy szerelem, akkor ők is próbálkoznak – a fontos az, hogy komolyan gondolják. A világ menete is változik, a költészetet pedig nem lehet kivenni a történelem, a gazdasági korszakok, a társadalmi változások hatása alól – ecsetelte, miként változik a költő és a vers szerepe az idő múlásával.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
