Kemény hadüzenetet küldtek Orbánék

Kemény hadüzenetet küldtek Orbánék

A hálapénzrendszer felszámolását nevezte egyik első és legfontosabb feladatának az egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Zombor Gábor elmondta: ehhez egy komoly társadalmi-szakmai konszenzusra van szükség, amely nem egyik napról a másikra fog megszületni. Véleménye szerint a kórházadósság problémájára egy olyan javaslatot kell kidolgozni, amelyyel már a következő évben lelassítható, illetve megszüntethető az újratermelődés. Az intézmények még a nyáron számíthatnak egy érzékelhető nagyságrendű plusztámogatásra. Az ágazatban tapasztalt elvándorlás jelenségére egy orvosi életpályamodell nyújthat megoldást, amely felé az első lépést egy szakorvosi minimálbér meghatározása jelentheti. Az államtitkár szavai szerint a következő bérfejlesztéskor a mozgóbéreket és az ügyeleti díjakat kell rendezni. Az alapellátás ebben a ciklusban kiemelt figyelmet kap, aminek részeként a szaktárca növelni kívánja a háziorvosok szakmai kompetenciáját. A népegészségügy területén szintén jobban számítanak a háziorvosi rendszerre, és a jövőben fontos szerepet szánnak a foglalkozás-egészségügyi orvosoknak.

Hírdetés


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »