A legendás vízilabdakapitány az InfoRádióban a vb-n eddig látottakat értékelve elmondta, egy-egy játékos edzői kritikájából minden játékostárs ért, de a kispad hangulatára ügyelni kell, hisz aki beszáll a játékba, kell, hogy legyen önbizalma, amikor szükség van rá.
Már csak két hét van hátra a foci-vb-ből, a kapitányokra nehéz helyzet hárul az egyensúlyteremtés terén, hisz pihentetni is kell, tűzben is kell tartani a játékosokat, és megfelelő munkaközösségként is kell működni.
A belga–szenegáli mérkőzés hajrájában azt lehetett látni, hogy összevesztek a belga játékosok, végül azonban az utolsó percekben megfordították az eredményt és továbbjutott Belgium a legjobb 16 közé.
Az esetet kommentálva az InfoRádióban Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabda-sikerkapitány úgy kommentálta, vesztes állás esetén a játékosok ingerküszöbe lejjebb kerül, kevesebb is elég arra, hogy ingerültek legyenek; ha ez segít abban, hogy a maradék időben a maximumot nyújtsák, akkor ez nem káros. Ő a maga idejében a válogatottnál nem tapasztalt ilyet, hogy mérkőzés közben a játékosok egymásnak feszültek, összezördültek volna, legfeljebb grimaszok voltak, eldőlt mérkőzéseknél, győzelmeknél, ilyenkor viszont megengedhetőbb volt az ingerültség.
„Harc után okos a katona, jól sült el, gratulálok a cirkuszhoz”
– tette hozzá a belgák sikerével kapcsolatban Kemény Dénes.
Az angolok szövetségi kapitányának Noni Maduekével történt kiabálós konfliktusáról is elmondta a véleményét; Kongó is vezetett Anglia ellen, mígnem Harry Kane két góljával fordítottak az angolok.
„A kapitány mindig feszült. Van úgy, hogy tudja leplezni, van, hogy nem. Ahhoz, hogy a kapitány laza és szellemes, udvarias, barátságos legyen, ahhoz kell 2-3 gól előny és 5 perc hátra, akkor tudnak megnyugodni. Néztem élőben a meccset, láttam az érzelmeket; nem tragédia, ha egy szövetségi kapitány nem rejti el az érzelmeit, ez segítség is lehet a játékosoknak. Angliának hiába volt labdabirtoklási fölényük, de összességében eléggé impotensek voltak. Egy vesztésre álló meccsen tompán akarták elérni, hogy ne kapjanak ki, kellett a két villanás. De visszatérve a ledorongolásra, ilyenkor ez nem csupán egy játékosra vonatkozik, a többi is egyből kapcsol, magára veszi, ami az övé. Vigyázni kell persze, hogy ha a kapitány kritizál egy játékost, az a kispadon ülő játékosokra is hat, esetleg elveszi az önbizalmukat” – mutatott rá.
Jósolt is:
A cikk Farkas Dávid interjúja alapján készült.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


