A Híd számára létkérdés, hogy megújuljon és ezt a választók felé is érthetően kommunikálja. A szombati kongresszus egy jó irányba tett első lépésnek tűnik, csak az a kérdés, hogy nincs-e már ehhez túl késő.
Sólymos László személyében olyan politikus került a párt élére, aki úgy jelképezheti a „fiatalítás” aktuális szlogenjét, hogy mellé tapasztalatot és ismertséget is fel tud mutatni. A régiók felé történő nyitás és a pártstruktúrák felrázása szintén jó iránynak tűnik. Ha egy párt új elnökséget választ, az korántsem jelenti, hogy bármi változni fog, de a szombati kongresszus arról tanúskodik, hogy a Hídban komolyan gondolják a „restartot”. Lássuk be, erre már szüksége is volt a négyéves kormányzásba belefáradt pártnak. Kár, hogy ehhez a megújuláshoz egy katasztrofális választási eredmény kellett.
Sólymos már a kongresszus utáni első interjúban hangsúlyozta, hogy a Híd a jövőben sokkal nyitottabb lesz az MKP irányába, de továbbra is kitart azok mellett az értékek mellett, amelyek mentén eddig politizált. Azért fontos, hogy az új elnök ezt kimondta, mert ha visszaemlékszünk,
a Híd akkor kezdett el gyengülni, mikor ezeket az értékeket elkezdték háttérbe szorítani a mindennapi politikai harcok során megkötött alkuk.
Akkor távozott a Hídból néhány jelentős személyiség, a választók komoly hányadával együtt. És igen, fontos nyitni a többi magyar párt felé, de fontos a feltétel is, amit Sólymos kikötött. A mindenki által – e cikk szerzője által is – ismételgetett összefogási lázban ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy mi lehet az ár, amit ezért a szlovákiai magyarságnak fizetnie kell. Ezen a téren üdvözlendő Agócs Attila alelnök józanságra intő hangja, aki arra figyelmeztetett, hogy az MKP-vel történő együttműködés során tisztázni kell az esetleges közös alakulat Magyarországhoz fűződő viszonyát. Orbán Viktort nem kell démonizálni, mert az tagadhatatlan, hogy magyarországi támogatások létfontosságúak a felvidéki kultúra számára. De azt sem szabad engedni, hogy Budapest határozza meg a szlovákiai magyar politika irányultságát.
A magyar–magyar együttműködés ára nem lehet a vazallusi behódolás, csak egyenlő partnerekként marad meg az esélye annak, hogy a szlovákiai magyar közösség érdekében folyik a további munka.
A Híd kiterítette a kártyáit, most az MKP-n a sor. És könnyen lehet, hogy ezúttal neki vannak jobb lapjai, így kérdéses, mennyire lesz nyitott a közeledésre.
Nem lehet nem észrevenni Igor Matovič látványos gesztusait a párt felé, emellett állami támogatásra jogosult, a magyar kormányhoz fűződő viszonya pedig legendásan jó.
Az idilli képet némileg árnyalja, hogy ez a három pont a választás előtt is érvényes volt, mégsem volt elég a parlamenti küszöb megugrásához, vagyis egyedül az MKP sem tud egyről a kettőre jutni (és úgy tűnik, hogy az Összefogással és a Magyar Fórummal sem). Ezzel a kihívással az MKP új vezetésének kell majd szembenéznie, és neki kell felvázolnia azt a víziót is, amely kiutat jelenthet a tízéves egy helyben toporgásából. (Mert azt nem akarom elhinni, hogy bármelyik MKP-s boldog lenne a magyar kormány rövid pórázán, miközben Matovič kirakatpozíciókkal szúrja ki a szemüket.) A pálya széléről nézve csak reménykedni tudok abban, hogy ez a vízió találkozni fog a Híd új vezetőinek jövőképével.
A magyar képviselet parlamenti hiányát már most érezzük, ez az idő múlásával csak súlyosbodni fog. Emiatt lenne fontos a két nagy párt kiegyezése, de tudatosítanunk kell az árat is, amit ezért hajlandóak vagyunk fizetni.
Ha ezt nem tisztázzuk, hirtelen ismét valaki más „jó magyarjai” leszünk – Orbáné, Matovičé, a Smeré, akárkié. Aki nem tudja, mennyit ér, azt potom áron adják és veszik.
A Hídnak egy komoly választási pofon kellett ahhoz, hogy ráeszméljen a saját értékeire, de úgy tűnik, felébredt. Reméljük, hogy az MKP-nak is sikerül.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
