Fideszes anyagokkal ritkán szoktam foglalkozni, de most kivételesen érdemes:
Súlyos hazugságok, de legalábbis csúsztatások hangzanak el.
Egyrészt teljesen mesterkélt különbségtétel a klasszikus és a modern liberalizmus között, Jeszy szerint az előbbi jobboldali és jó, míg az utóbbi baloldali és rossz. Amit persze ő maga cáfol meg 5 perccel később, amikor rossz vadkapitalizmusról és jó szociális kapitalizmusról beszél.
Másrészt egyenlőségjel elhelyezése az antikapitalizmus és a kommunizmus közé. Természetes a kommunizmus is antikapitalista, de nem azonos vele: ez olyan, mint a kuvasz és a kutya kapcsolata, minden kuvasz kutya, viszont a kutyák zöme nem kuvasz.
Aztán: a kapitalizmus azonosítása a vállalkozással, a haszon iránti vággyal. Ez ősrégi trükk egyébként, lásd még „mindig kapitalizmus volt”. Piac létezett a kora ókorban is, aztán pénz is lett, majd vállalkozók is, de mégse volt kapitalizmus, mert a közösség mindvégig abszurdnak találta, hogy valaki szabad lehessen a közösségtől, azaz mindig maradtak kemény szabályok. A legdemokratikusabb ókori államban, a klasszikus Athénben sem lehetett szabadon adni-venni földet, s az alapvető élelmiszerekre állami árak voltak. S tulajdonképpen ez a rend marad egészen a késő középkorig, a polgári átalakulás alapeleme éppen az, hogy a gazdag egyének képesek immár függetlenné válni a társadalomtól. Kapitalizmus korábban tehát nem volt, pedig korábban is akartak az emberek sok pénzt szerezni.
Említésre kerülnek a videóban a céhek, melyek azonban éppenhogy egy abszolút antikapitalista jelenség. A céhek arról szóltak, hogy egy adott területen egy adott tevékenység monopolizálva legyen, azaz pl. csak a cipészcéh tagjai készíthessenek eladásra cipőt, s szigorúan meg voltak szabva nem csak a céhtagság feltételei, de még a munkamódszerek és az árak is, nehogy valaki jobb cipőt készítsen, ezzel elvéve a többi céhtag munkáját.
Teljesen hamis az a beállítás, hogy a kapitalizmus a jólétre vágyás természetes eredménye. Könnyedén belátható: a rendszer nem hoz jólétet a nagy többség számára.
A narratíva szerint vannak az okos emberek, akik rendkívül tehetségesek, ezért gazdagok lesznek. S van mindenki más, a buta tehetségtelenek tömege, ők meg munkát kapnak az okosoktól, szóval nekik is nagyon jó. A valóságban a nagy vagyonok mögött leginkább átverés vagy valami szerencse van, a legritkább esetekben okosság, az okosok meg ritkán lesznek gazdagok.
Dehát semmi gond – mondja a szöveg -, a nagyon gazdagok megunják a gazdagságukat, elkezdenek hasznos dolgokra költeni, a gazdagság lecsorog immár így is. De hát ha ez így van, akkor mi a gond az egész háttérhatalommal, mi a gond Sorossal? Hiszen Soros pont ilyen ember: magasabb szükségletei vannak, nem elégíti ki a saját sziget magángéppel és az aranyvécé, hanem szeretne befolyással lenni a világra, s erre keményen költ a saját hatalmas vagyonából.
Megértem jól, egykor én is így láttam. S éppen a legszélsőségesebb kapitalizmuspártiak segítettek oda, hogy felismerjem az egésznek a tarthatatlanságát. Különösen Ayn Rand főműve – mely zseniális persze, csak ezzel együtt mélyen téves is – segített szakítani a kapitalizmuspártisággal.
Aztán van még neoliberálisozás és skandinávmodellezés az anyagban. Persze sokszorosan kifacsart értelmezéssel, még a ballib szóhasználathoz képest is.
A végkövetkeztetés röhejes: tulajdonképpen az égvilágon semmi baj a kapitalizmussal, csak erős nemzetállamok kellenek.
S mindez olyan donáthannácskás stílusban előadva meglehetősen bizarr élmény.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
