Közel harminc évvel az első találkozó után ismét Máriapócsra érkeztek Európa keleti katolikus főpásztorai. A szeptember 15–19. között zajló tanácskozás középpontjában ezúttal a keleti katolikus egyházak identitása, a diaszpórában élő közösségek helyzete és nyugati tanúságtétele állt.
A püspökök és más egyházi vezetők együtt imádkoztak, előadásokat hallgattak, kiscsoportos megbeszéléseken osztották meg tapasztalataikat; miközben a rendezvény nyilvános szertartásaiba a hívek is bekapcsolódhattak. Az eseménynek különös jelentőséget adott, hogy idén van a máriapócsi kegykép első könnyezésének 330. évfordulója.
Azóta – kevés kivétellel – évről évre más keleti katolikus egyház látja vendégül a kontinens főpásztorait, ahogy tette ezt Máriapócs is 2008-ban.
A rendezvények az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) égisze alatt adnak lehetőséget arra, hogy a résztvevők együtt gondolkodjanak egyházaik helyzetéről, megosszák egymással örömeiket, nehézségeiket és lelkipásztori tapasztalataikat, valamint imádságban is megéljék egységüket.
Magyarország 2021-ben, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején ismét házigazdája volt a találkozónak. A budapesti tanácskozást Erdő Péter bíboros, Michael August Blume akkori apostoli nuncius és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita nyitotta meg. A programot szeptember 8-án a Szent István-bazilikában bemutatott ünnepi, többnyelvű Szent Liturgia zárta.
Ekkor hívta meg ismét Magyarországra a főpásztorokat Kocsis Fülöp metropolita. Meghívását örömmel fogadták, így 2026-ban, a pócsi kegykép első könnyezésének 330. évfordulóján ismét Magyarország, azon belül Máriapócs lett a tanácskozás otthona.
Sokféle hagyomány, közös hit
A Görögkatolikus Metropólia által szervezett idei esemény ismét megmutatta a keleti katolikus egyházak rendkívüli sokszínűségét. A magyar házigazdák mellett litván, román, szlovák, ukrán, olasz, szerb, horvát, bolgár, osztrák, libanoni, indiai, angol, szír, francia, etióp és belarusz püspökök, papok, diakónusok, apostoli vizitátorok, professzorok és különböző egyházi tisztségviselők vettek részt a konferencián.
A CCEE-t Gintaras Grušas vilniusi érsek, a szervezet elnöke; Antonio Ammirati főtitkár és Charbel Bteich általános alelnök képviselte. Máriapócsra érkezett Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa; Christoph Schönborn bíboros, emeritus bécsi érsek, valamint Kovács Gergely gyulafehérvári érsek is, aki az erdélyi örmény katolikusok ordináriusa is egyben.
Gintaras Grušas érsek köszöntőjében hangsúlyozta: a találkozó nagy ajándék és fontos jel egész Európa számára. Ezek az összejövetelek ugyanis nem csupán konferenciák, hanem a kollegialitás és a szinodalitás megélésének alkalmai: a keleti katolikus egyházak képviselői személyes jelenlétükkel, közös imádságukkal és párbeszédükkel teszik láthatóvá az egymás közötti és az egyetemes katolikus egyházzal való közösségüket.
A találkozó szeptember 15-én, kedden este a kegytemplomban végzett vecsernyével kezdődött.
Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök arra emlékeztette a jelenlévőket:
A keleti identitás a diaszpórában
Az idei tanácskozás központi témája a keleti katolikus egyházak identitása és nyugati tanúságtétele volt, különös tekintettel a diaszpórában élő közösségekre. A kérdés napjainkban egyre fontosabb, hiszen a népvándorlás és az elvándorlás következtében sok keleti katolikus hívő ma már hagyományos földrajzi, nemzeti és nyelvi közegétől távol éli meg hitét.
A résztvevők ezért azt vizsgálták, miként őrizhető meg teológiai, liturgikus, egyházjogi és lelki örökségük úgy, hogy közben új környezetükben is hitelesen tudjanak jelen lenni.
Claudio Gugerotti bíboros nyitóbeszédében a keresztény Kelet liturgiáinak teológiai és misztagógikus erejére irányította a figyelmet. Megfogalmazása szerint
A liturgia éppen ezért az evangelizáció eszköze is lehet: nem pusztán fogalmakon keresztül szól az emberhez, hanem képekkel, jelekkel és a szívhez elérő tapasztalattal – fogalmazott Gugerotti bíboros.
A tanácskozás szakmai munkáját három nagy előadás határozta meg. Stefano Parenti professzor liturgikus szempontból vizsgálta a keleti identitás megőrzését a diaszpórában. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a keleti katolikus közösségeknek méltó, befogadó és testvéri liturgikus és egyházi terekre van szükségük, amelyekben saját hagyományaikat önállóan élhetik meg.
A diaszpóra új lehetőségeket teremt, ugyanakkor veszélyt is jelenthet a hagyományok fennmaradására, ezért különösen fontos a keresztény Kelet örökségéhez való hűség – emelte ki előadásában Stefano Parenti.
Georgios Vlantis görög ortodox teológus a nyugati világban élő keleti egyházak identitásáról és tanúságtételéről beszélt. Elsősorban a németországi és közép-európai ortodox közösségek tapasztalatait vizsgálta, majd az ortodox és keleti katolikus egyházak közötti párbeszéd új lehetőségeire és nehézségeire tért ki.
Hlib Loncsina ukrán görögkatolikus püspök, a londoni és párizsi közösség emeritus püspöke online kapcsolódott a tanácskozáshoz. Előadásában a diaszpórában élő keleti keresztény közösségek liturgikus, egyháztani, nyelvi és etnikai sajátosságait járta körül, külön hangsúlyozva a bizánci templomépítészet jelentőségét és a liturgikus szövegek teológiai mélységét.
Közös gondolkodás és közös imádság
Az előadásokat kiscsoportos tanácskozások követték. A püspökök és a résztvevők az elhangzott témák kapcsán felmerült kérdéseket vitatták meg, majd a csoportvezetők összefoglalták a beszélgetések eredményeit.
A közös munka során a diaszpórára nem pusztán problémaként, hanem a keleti katolikus identitás egyik sajátos „laboratóriumaként” tekintettek. Hangsúlyt kapott a II. Vatikáni Zsinat és a Keleti Egyházak Dikasztériuma vonatkozó dokumentumainak alaposabb megismerése, az ökumenikus párbeszéd elmélyítése, valamint a keleti egyházak sajátos szinodális tapasztalata is.
Christoph Schönborn bíboros, Bécs emeritus érseke így fogalmazott: „Egy osztrák püspök, egy osztrák katolikus számára Máriapócs nagyon központi hely. A bécsi székesegyházban található Máriapócsi Istenszülő-ikon Ausztriában Mariazell mellett a legtöbbet látogatott kegykép. Ezért számomra nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Máriapócson lehetek, Szűzanyánk csodájának eredeti helyén.
A tanácskozások mellett a közös imádság mindvégig meghatározta a találkozót. A főpásztorok mindennap együtt végeztek szertartásokat, amelyek egy részéhez a hívek is csatlakozhattak.
Máriapócson utrenyék, vecsernyék és Szent Liturgiák kapcsolták össze a közös gondolkodást az imádsággal.
A püspökök szeptember 16-án, szerdán Jonáš Jozef Maxim eperjesi görögkatolikus érsek-metropolita vezetésével végeztek Szent Liturgiát a kegytemplomban, amelyre szép számmal érkeztek hívek is.
A metropolita tanításában a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéről elmélkedett, és arra mutatott rá, hogy János evangélista Krisztus keresztre feszítésében is képes volt felismerni Isten dicsőségét.
Csütörtökön reggel Claudiu-Lucian Pop román nagyérsek vezette a Szent Liturgiát. A nap munkamegbeszélései után a résztvevők Tokajba látogattak.
A tokaji görögkatolikus templomban együtt végeztek vecsernyét, melyen Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök mondott beszédet.
Az esemény kulturális programjai is a közösség építését szolgálták. A résztvevők a Lautitia vegyeskar koncertjét is meghallgathatták: Nemes József karnagy és együttese előadásával különleges zenei élménnyel gazdagította a Máriapócson töltött napokat.
Ezzel a közös imádsággal a találkozó egyik legfontosabb üzenete is láthatóvá vált:
Ne szóródás, hanem közösség legyen a diaszpóra!
Claudio Gugerotti bíboros záróbeszédében a keleti katolikus diaszpóra előtt álló legfontosabb kérdéseket összegezte. Szólt a latin rítusú hívekkel való kapcsolatról, a diaszpóra lehetőségeiről és veszélyeiről, a világi hívek szerepéről, az egyházak központi hatóságainak felelősségéről a pénzügyi átláthatóság és a lelkipásztori tervezés területén, valamint az ökumenizmusról. Bejelentette azt is, hogy a Szentszék továbbdolgozik azon a dokumentumon, amely a latin rítusú püspökök számára ad majd útmutatást a diaszpórában élő keleti katolikusok befogadásával és lelkipásztori ellátásával kapcsolatban.
A máriapócsi találkozó végén a résztvevők megerősítették elkötelezettségüket amellett, hogy saját hazájukban és a diaszpórában egyaránt őrizzék és továbbadják a keleti katolikus egyházak liturgikus, egyházi és lelkipásztori örökségét. A diaszpórának – fogalmaz a záróközlemény – nem szétszóródást kell jelentenie, hanem testvéri és egyházi közösséget.
A Máriapócson töltött napokat végigkísérte az Istenszülő jelenléte. A főpásztorok
Az összejövetel így nemcsak szakmai tanácskozás volt, hanem az imádság, a testvéri együttlét és a közös útkeresés néhány napja is.
„Máriapócs az a hely, amely hív bennünket, mert maga az Istenszülő hív minket. Ezúttal pedig már egészen más körülmények között vagyunk, mint az első találkozón, 1997-ben, és hálát adhatunk neki, mert
Ez a hely a közösség, a lelkiség, valamint a kultúrák és civilizációk találkozásának helye. Egyben annak a helye is, ahol mi, Európa keleti katolikus püspökei újra egymásra találhatunk” – mondta Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus megyéspüspök, az egyetlen olyan résztvevő, aki az első, 1997-es rendezvényen is megyéspüspökként volt jelen.
Szöveg: Király András/Görögkatolikus Metropólia
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Fotó: BSZI, P. Tóth Nóra, Varga-Juhász Bernadett, Király András
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


