Kelemen Hunor: büszke vagyok az eredményre, és büszke vagyok a magyarokra!

Kelemen Hunor: büszke vagyok az eredményre, és büszke vagyok a magyarokra!

Ez nem az én eredményem mindenekelőtt, hanem egy erős közösségnek az eredménye és hangja – hangsúlyozta Kelemen Hunor azt követően, hogy vasárnap lejárt a választás.

A 3,9-4.6 százalék közötti exit poll eredmények szerinte azt jelentik, hogy a 2009-es és 2014-es államelnök-választáshoz képest több szavazatot kapott a Szövetség jelöltje, de természetesen meg kell várnunk a végleges eredményeket.

Hírdetés

Az RMDSZ államelnök-jelöltje köszönet mondott azoknak, akik rá szavaztak: a magyar közösségnek, aki támogatta, aki bízott abban, hogy a Szövetség képes képviselni a romániai magyarokat. Köszönetet mondott azoknak a román embereknek és más nemzetiségű közösségeknek, akik meghallották a tisztelet és a bizalom üzenetét, valamint az önkénteseknek és az RMDSZ-ben dolgozó kollégáknak.

Úgy fogalmazott: a kampány lejárt, de a munka folytatódik. A következő két évben két választás előtt áll a Szövetség, és azt a programot, amit most bemutatott – és ami a jövőre, a tiszteletre, az emberi méltóságra épít, valamint az oktatásra, a környezetvédelemre, valamint a többség és kisebbség közötti viszonyra helyezi a hangsúlyt – tovább fogja építeni. „Az a jövőkép, amit mi javasolunk közösségünknek és a román társadalomnak, meg vagyok győződve, hogy ebből az országból képes egy jobb országot építeni.” (Közlemény)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »