Kelemen Hunor: az RMDSZ építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben

Az RMDSZ felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért, építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben – hangoztatta Kelemen Hunor csütörtökön Székelyudvarhelyen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos kampányrendezvényén.

A városi sportcsarnokban mondott beszédében az RMDSZ elnöke rámutatott: ahol a szövetség vezette az önkormányzatot, ott látható a fejlődés, Brüsszelben pedig az RMDSZ tette az őshonos kisebbségek jogvédelmét az asztalra, most a munka folytatáshoz kérik a közösség bizalmát. Kelemen Hunor szerint a következő évtizedről szólnak a június 9-i választások, és arra kérte a magyar közösség tagjait, hogy részvételükkel maguk is vállaljanak felelősséget jövőjükért alakításáért. Szerinte az egy időben rendezett önkormányzati és EP-választás tétje összeadott értékükön is túlmutat, mert kihat az év végi romániai parlamenti választásokra is és eldönti, hogyan fog kinézni a következő évtized. „Munkát ígérünk, azt ígérjük, hogy dolgozni fogunk a közösségünkért, építeni fogjuk a szülőföldet, építeni fogjuk a közösséget, építeni fogjuk Székelyföldet, építeni fogjuk Erdélyt, és hogyha építjük Székelyföldet és építjük Erdélyt, az jó Romániának is, az jó minden embernek” – mondta Kelemen Hunor.

Az EP-választás tétje kapcsán felidézte: Románia 2007-es európai uniós csatlakozásakor, az RMDSZ arra vállalkozott, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek európai szintű jogvédelméért fog harcolni, de azt is tudta, hogy „ahol elindul, ott nincs út”, a szövetség kezdte el az útépítést a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezéssel. „Az Európai Parlamentben partnerre találtunk, az Európai Bizottság elutasított. Nem titok, hogy mi Ursula von der Leyennek az új elnöki jelölését azért nem támogattuk a bukaresti kongresszuson, mert megígért valamit, és nem tartotta be. Nekünk pedig, ha valaki valamit megígért, akkor azt tartsa be” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Leszögezte: az Európai Uniónak változnia kell, véget kell vetnie a kettős mérce gyakorlatának. Szerinte az európai polgárok elégedetlenek, „vissza akarják kapni az Európai Uniót a bürokratáktól”. Az emberek elsősorban biztonságot akarnak, ezt szerinte az a friss romániai felmérés is alátámasztja, amely szerint az Európai Unióval kapcsolatos legnagyobb félelmük az, hogy létbiztonságukat fenyegeti a háború. „Erről is tisztán kell beszélni. Tisztán kell beszélni az egzisztenciális biztonság igényéről! Ha valaki békét akar, az nem jelenti azt, hogy oroszbarát. Ha valaki békepárti, az nem Putyin-párti. Ha valaki békét akar, akkor életet akar. A békepárti ember: az életpárti ember” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Hírdetés

Rámutatott: gazdasági biztonságra vágynak az emberek, a munkahelyek biztonságára, a jövedelmek biztonságára, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Unió elveszítse versenyelőnyét, lemaradjon. Mi egy olyan uniót akarunk, amely képes beleszólni a világ dolgaiba, képes megvédeni az európai értékrendet, az európai életvitelét azoknak az országoknak, amelyek az Európai Unió tagjai, és hagyja őket, hogy úgy éljenek, ahogy éltek évtizedeken, évszázadokon keresztül. Egy olyan Uniót, amelyik erőt mutat fel, de nem befele, nem a kisebbeket, a gyengébbeket „sapkázza”, hanem kifele. Egy olyan uniót, ahol a gazdákat, a vállalkozókat, a polgárokat támogatják – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor szerint minden romániai közvéleménykutatás magas, 60 százalék körüli választási részvételt jósol, ezért az erdélyi magyarságnak is legalább ilyen arányban kell urnákhoz járulnia, hogy megőrizze EP-képviseletét és erejét az önkormányzatokban. Úgy értékelte: az RMDSZ-nek 500 ezer szavazatot kell összegyűjtenie, hogy ez a cél teljesüljön. Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati jelöltjeit, bukaresti törvényhozóit és EP-képviselőit egy látványos műsor keretében felvonultató, a közösségi médiában élőben közvetített rendezvényen az újabb mandátumra pályázó Winkler Gyula és Vincze Loránt EP-képviselő arról beszélt, hogy az ötszázalékos választási küszöb miatt politikai értelemben a „lét és a nemlét határán” billeg az (összlakosság 6 százalékára tehető) romániai magyarság EP-képviselete, és a magyarok közösségi összefogásán, választási részvételén múlik, hogy alakítói vagy elszenvedői lesznek az európai politikának.

A házigazda Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármesterjelöltje, Szakács-Paál István szerint a városának az „ellenségeskedés és marakodás” folytatása helyett a haladás és fejlődés alternatíváját kínálják az RMDSZ önkormányzati jelöltjei, akik szerinte nem azért dolgoznak, hogy választás nyerjenek, hanem azért akarnak választást nyerni, hogy dolgozhassanak városukért.

MTI

The post Kelemen Hunor: az RMDSZ építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »