Kékszalag-értékelő – "Ez a rekord már alig megdönthető"

Kékszalag-értékelő – "Ez a rekord már alig megdönthető"

Az InfoRádió Holzhauser Andrást, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkárát kérte az 57. Kékszalag értékelésére azok után, hogy a három leggyorsabb befutó hajó a korábbi Kékszalag-rekord idején belül teljesítette a versenyt. Szerinte ha faragható is az időeredmény, sokkal már nem.

Hatalmas csúccsal nyerte az 57. balatoni Kékszalag tókerülő versenyt a Fifty-Fifty kétárbócos magyar katamarán, kormányánál Józsa Mártonnal. A légvonalban 155 kilométeres viadal megnyeréséhez 40 perccel kevesebb idő kellett, mint eddig bármikor, mindössze 4 óra és 24 perc.

Holzhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az InfoRádióban a befutó után kevéssel elmondta, már a hidegfront keddi elvonulásakor biztos volt, hogy a front hátoldalán erős szél jön, ezért volt esély a rekorddöntésre, ráadásul az iránya merőleges volt a pályajelek közti vonalakra – vagyis az északi és a déli partra -, így a leggyorsabb vitorlázóknak túl sokat manőverezni sem kellett a verseny során.

Várakozásai szerint most már a mezőny is gyorsan befut, nem csupán az élmenők voltak sokkal gyorsabbak, mint eddig bármikor – ismert, nem csupán a győztes Józsa Márton, de a második és harmadik helyen befutott katamarán is Józsa korábbi rekordjánál kevesebb idő alatt ért kőrbe, Vándor Róbert és Virág Flóra is.

Hírdetés

Távolabbi jóslatra is vállalkozott: szerinte most már nem igazán lehet faragni ezen az időn, nehéz lesz a 4 óra 24 perc 20 másodperces köridőnél jobbat teljesíteni, s ha igen, akkor is csak kevéssel lesz ennél jobb idő már.

A sebességnek ezúttal azonban ára is volt. Mint a sportági szövetség főtitkára rámutatott, borulás, törés egyaránt ért hajókat, rutinos vitorlázók is kiállni kényszerültek a viadalon – köztük a 13-szoros korábbi győztes Litkey Farkas -, menteni is kellett rögtön a verseny elején.

Sebesség a számok nyelvén: a győztes Józsa Márton 31 csomós csúcssebességről számolt be, ami közelít a 60 kilométeres óránkénti sebességhez, a közvetítésből is jól látszott, hogy a motorcsónakok sem mindig bírják az iramot.

Holzhauser András még arról is beszámolt, hogy a verseny hangulatára nem nyomta rá a bélyegét a viadal előtti két nap időjárása, amely miatt számos hajó megrongálódott – a Lisa, a Principessa és a Raffica legendás triója rajthoz sem tudott állni -, mivel a pórul járt legénység nagy részét más hajók átvették, példás összefogást mutatva.

Reményét fejezte ki, jövőre is összejön majd 550-600 egység az 58. Kékszalagra, a kísérőrendezvényeken mindenesetre semmi sem fog múlni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »