Kék bolygó – Áder János: az innovációk vonzóbbá teszik az agráriumot a fiatalok számára

Kék bolygó – Áder János: az innovációk vonzóbbá teszik az agráriumot a fiatalok számára

Share 0 Tweet 0 Share Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A volt államfő arra hívta fel a figyelmet: egy évszázada még a társadalom 70 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott, míg ez az arány ma már csak 5 százalék. A Föld akkor 2 milliárdos összlakossága a négyszeresére nőtt, eközben a termőföld egyre rosszabb minőségű, a felhasználható víz pedig egyre kevesebb. Maróti Miklós, az AgroVIR ügyvezetője rámutatott: változnak a fogyasztási szokások is, egyre több húst, tejterméket fogyasztanak az emberek, ám az állattenyésztés is növeli a környezetterhelést. Ebben a komplex helyzetben a szoftverfejlesztő cég egy integrált, teljes körű, adatalapú, innovatív döntéstámogatással segíti a termelőket. Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke megjegyezte: az uniós előírások, a jövedelmezőség és fenntarthatóság szempontjai egyre bonyolultabbá teszik az agrárágazatban a döntések meghozatalát, ehhez sokszor már nem elég “egy kockás papíron számolgatni”. Maróti Miklós azt mondta: sok esetben egy mezőgazdasági termelő bonyolultabb környezetben dolgozik, mint egy pénzintézet. Van, amikor 800 változót kell figyelni egy jó döntéshez. Ma már robottraktorok, robotfejőgépek is működnek Magyarországon, ám az évezredes technikákon nehéz változtatni és bizonytalan, mi lesz a következmény. Az AgroVIR szoftvereivel hiánytalanul leképezik egy cég virtuális mását, így lehet jó döntéseket hozni.

A vállalat adatalapú megközelítésben vizsgálja a problémákat. Mindent mérni kell, konkrét számokból lehet a megfelelő következtetéseket levonni – tette hozzá. Maróti Miklós elmondta: az AgroVIR számos más európai és Európán kívüli ország agrártermelőinek segít szoftverekkel, de kapcsolatban áll a világ legnagyobb, amerikai székhelyű mezőgazdasági gépgyártó cégével is. A termelők, ügyfelek problémái, ötletei segítik a vállalkozást. Áder János kérdésére a cégvezető kijelentette: az új megoldások, innovációk vonzóbbá teszik az ágazatot a fiataloknak. Az AgroVIR Kft. részt vesz a 2021 után idén másodszor sorra kerülő Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón. A rendezvény szeptember 27-étől október 1-jéig zajlik.

 

Hírdetés

 

Kép: MTI/Bruzák Noémi

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »