Kedvező döntést hozott a jászvásári püspökség a pusztinai magyar misékről

Kedvező döntést hozott a jászvásári püspökség a pusztinai magyar misékről

Húsvétig a hónap első vasárnapján tarthatják a pusztinai magyar miséket, így azok többé nem esnek majd egybe a bákói magyar nyelvű szertartások időpontjával, azonban marad a kísérleti jelleg – nyilatkozta Anton Diacu pusztinai plébános január 23-án a Krónika erdélyi portálnak.

A csángómagyarok lakta település plébánosa arról számolt be, hogy a Jászvásári Római Katolikus Püspökség lemondott a két moldvai településen tartott magyar misék egyidejűségéről.

Közölte: Iosif Paulet jászvásári püspök arról tájékoztatta, hogy húsvétig meghosszabbítják a pusztinai kísérleti magyar misék rendjét. Továbbá azt is mondta, hogy februártól a hónap első vasárnapján tarthatják ezeket, míg a bákói magyar mise a jövőben is a hó utolsó vasárnapján lesz megtartva.

A plébános értelmezése szerint a püspökség döntésével azt kívánta jelezni: nincs megosztó szándék részéről a csángómagyarok irányába.

Anton Diacu elmondta: januárban még megtartják a hónap végi misét Pusztinában, de februártól a hónap elején lesz.

A Krónika kérdésére, hogy miért kísérleti jellegű továbbra is a magyar nyelvű szertartás, Diacu elmondta: látni szeretnék, hányan vesznek részt a misén,

Hírdetés

Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke a hírportálnak nyilatkozva jó hírként értelmezte a bejelentést. Kiválónak tartotta, hogy más csángó falvak magyar érzelmű hívei is részt vehetnek a pusztinai istentiszteleten, illetve a helyiek is elmehetnek a bákói magyar misére. Az eltérő időpont annak is kedvez, hogy betegség esetén helyettesíteni tudják egymást a magyarul is beszélő papok, mivel tudomása szerint csak három ilyen pap szolgál Moldvában – mondta.

A közösségi vezető a legfontosabb eredménynek azt tartotta, hogy végre elindult a párbeszéd az egyházi fórumok és a magyar misét igénylő pusztinai közösség között.

Az 1764. január 7-i madéfalvi vérengzés után Moldvába menekült székelyek által alapított Pusztinában az 1990-es években és a 2000-es évek elején vendégpapok tartottak házaknál magyar miséket az egyházi ünnepeken. 2006-tól már alkalmanként a templomban is misézhettek magyarul.

A rendszeres magyar misézés tavaly decemberben kezdődött a moldvai faluban, de csalódást okozott, hogy a püspökség a pusztinai magyar misét a bákóival egy időben, a hónap utolsó vasárnapján, azonos időpontban hagyta jóvá.

Forrás: MTI

Fotó: Pustina

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »