Kedden temetik el Aradon a Fogarasi-havasokban elhunyt Török Zsolt hegymászót

Kedden temetik el Aradon a Fogarasi-havasokban elhunyt Török Zsolt hegymászót

A Fogarasi-havasokban elhunyt Török Zsolt hegymászó felesége vasárnap Facebook-oldalán közölte, a neves alpinista tisztelői vasárnap és hétfőn az aradi színházban vehetnek búcsút a hegymászótól. Ugyanott tartják a gyászszertartást kedden 14 órától, majd a Felsőtemetőben helyezik örök nyugalomra.
„A Kisherceg elment utolsó utazására, így, hirtelen, túl korán, túl fájdalmas, túl meghökkentő…” – írta az elhunyt hegymászó felesége.

Amint arról beszámoltunk, az aradi Török Zsolt a világ számos magas csúcsának meghódítása után a Fogarasi-havasokban lelte halálát. A 45 éves alpinista szerda óta nem adott életjelet magáról, de csak szombaton kezdték keresni, és aznap meg is találták holttestét a Negoj-csúcs közelében, egy szakadékban.

Hírdetés

Adrian David, a Szeben megyei hegyimentő-szolgálat vezetője a Mediafax hírügynökségnek úgy fogalmazott, mivel Török Zsolt tapasztalt hegymászó volt, szerinte az okozhatta a végzetes balesetet, hogy egy szikladarab levált a hegyről.

– fejtette ki a szakember. Hozzátette, csak szombat reggel kaptak felkérést a keresésre, de úgy tűnik, hogy már szerda óta nem adott életjelet magáról.

Ezt megerősítette Török Zsolt felesége, aki kedden este még beszélt férjével: akkor a Călţun nevű menedékhelyen volt. „Szerdán reggel elindult egy sétára, és megtörtént.

– nyilatkozta a Mediafaxnak Laura Nădăban, aki szerint férje egyedül utazott a Fogarasi-havasokba, ahol másokkal is találkozni szeretett volna, majd vasárnap tért volna haza.

 


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »