Kedden Rimaszombatba látogat Zuzana Čaputová

Kedden Rimaszombatba látogat Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedden Rimaszombatba látogat.

A köztársasági elnök kedd délelőtt megtekinti a leendő ipari park helyszínét Jozef Šimko polgármesterrel. Ezt követően a munkaügyi hivatalba látogat, ahol találkozik a vezetéssel és az alkalmazottakkal. Az elnök asszony leül beszélgetni azokkal az ápolónőkkel is, akik rendszeresen külföldre járnak a munka miatt.

Hírdetés

A délután folyamán Čaputová megtekinti a jolsvai Coburg-kastélyt, majd a magnezitüzemben fejezi be a látogatást.

Szerdán az elnöknő Losoncra látogat, ahol az egészségügyi szakközépiskola diákjaival fog beszélgetni, majd a „Za dôstojný život” nevű polgári társulásnál tesz megállót. A keddi napot a köztársasági elnök Ipolyróna községben zárja, ahol a helyi mezőgazdasági üzemet látogatja meg.

Zuzana Čaputová érdeklődni fog a szociális-gazdasági helyzet felől is Gömör, Kishont és Nógrád régiókban – tudatta az Új Szóval Martin Strižinec, az elnöki hivatal szóvivője.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »