Kedden Komáromban találkozik a szlovák, a magyar és a szerb kormányfő

Kedden Komáromban találkozik a szlovák, a magyar és a szerb kormányfő

Október 22-én, kedden Komáromban találkozik Robert Fico (Smer-SD) szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő, valamint Aleksandar Vučić szerb államfő, hogy egyebek mellett az illegális migrációról és az EU külső határainak védelméről, valamint a regionális együttműködésről tárgyaljanak.

A találkozón az országok belügyminiszterei is részt vesznek – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a szlovák kormányhivatal.

„A nyugat-balkáni államokkal és különösen a Szerbiával való együttműködés az egyik kulcsa az európai migrációs helyzet javításának. A középpontban a migrációs útvonalon levő határok védelmének erősítése, a nyugat-balkáni államok kapacitásának növelése a menedékjogi vagy visszatérési eljárások ügyében, valamint az EU vízumpolitikájának harmonizációja áll” – tette hozzá a kormányhivatal.

Hírdetés

A három ország vezetői innovatív megoldásokról és az illegális migráció megállításáról is tárgyalnak Komáromban.

A szlovák kormány szerint megoldást jelentenének az EU területén kívül működtetett úgynevezett hotspotok a menedékkérelmek feldolgozására, amit most Olaszország Albániával együttműködve kezdett el megvalósítani.

TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »