Sátoraljaújhelytől alig három kilométerre kis falucska terül el, mely a költői „Széphalom” nevet viseli. A költői ez esetben szó szerint értendő: 1806-ban, mikor Kazinczy Ferenc idekerült, még „Kisbánya” volt a neve – a helyi arany és ezüstbányászok után -, az új elnevezést a költői fantázia ihlette.
Súlyos börtönévek
Az akkor már ismert író, költő, műfordító, korának legendás alakja nemcsak „a nép” körében volt közismert. Szabadkőműves nézeteiért üldözte a hatalom, a jakobinus összeesküvésben való részvételéért súlyos börtönévek álltak mögötte.
Halálos ítélet
„Fogságom naplója” c. művében ezeknek az éveknek állít emléket, amikor is a Monarchia minden jelentős fegyintézetét bejárta, Bécstől Munkácsig, Brünntől Kufsteinig. Előtte társaival együtt halálra ítélik, Martinovicsot, Hajnóczyt, Laczkovicsot, Szentmarjayt, Zsigrayt kivégzik. Őt is elővezetik, de kegyelmet kap, azazhogy várfogságot, ”bizonytalan időre”.
„A lánc rövid volt…”
Fogság béli élményeiről így ír:
„Levetkeztettek, s a kapitány megkövetett, hogy a láncot lábamra kénytelen tétetni … Feltevék azt, a másik vége le volt srófolva a deszka gerendájához. A lánc rövid volt, hogy nem tehettem többet két lépésnél.”
Írni, minden körülmények között
Ennek ellenére minden körülmények között írt, akár vérből és rozsdából készített tintával, de csokoládéspapírra, tűvel szurkálva is:
„Budán 1795 csokoládét hozaték, nem a csokoláda, hanem a papirosa miatt, hogy egy ruhámban maradt gombostűvel rászurkálhassam verseimet, amit csinálok.”
Ybl Miklós tervezte
A széphalmi kúria a magyar nyelvújítás központja lett, irodalmi zarándokhely már az író életében. Kazinczy az 1831-es pestisjárvány áldozata lett. 1859-ben, születésének századik évfordulóján az MTA megvásárolja a kúria kertjét. 1873-tól áll itt az Ybl Miklós tervezte, ókori görög templomokat idéző mauzóleum.
Csöndes zarándokhely
A kertben, az emlékoszlop alatt nyugszik Kazinczy Ferenc és felesége, körülöttük a négy gyermek és Kazinczy munkácsi rabtársa, akit inasként alkalmazott. Itt nyugszik a három unoka is, csak az egyik fiuk nem, aki Aradon halt vértanúhalált. A család sírhelye a kiegyezéstől a rendszerváltásig csendes zarándokhely volt.
A magyar nyelv másként hangzana
Széphalomról akkoriban sokan csak annyit tudtak, hogy ott „valami nagy író van eltemetve”, valamint, hogy „ez az a falu, amelyen keresztül kell haladni, ha a kisvasút pálházai megállójához akarunk eljutni”, esetleg megkérdezték volna, hogy „Nem ott van az a jó vendéglő?”. Bizony, abban a bizonyos kisvendéglőben sokan ebédeltek úgy, hogy eszükbe sem jutott: alig pár méterre nyugszik a nyelvújítás nagy alakja, aki nélkül a mai magyar nyelv nem létezne, de legalábbis egész máshogy hangzana.
A nyelv múltja, jelene, jövője
2009-ben aztán felpezsdült az élet a csendes, gondosan karban tartott Kazinczy-kertben. Átadták a Magyar Nyelv Múzeumát, mely az alapítók szándéka szerint be kívánja mutatni a magyar nyelv múltját, jelenét, jövőjét, az ómagyar nyelvemlékektől a legmodernebb budapesti szlengig. (Bár ez utóbbit Kazinczy már valószínűleg nemigen értette volna, hisz gyakran mi, mai utódok sem érjtük.) Valamint az összes létező nyelvjárást, a határokon innen és túl, értve ezalatt nem csak a mai határokat.
A nyelvet mi magunk alakítjuk
A múzeum küldetését legtömörebben talán az egyik tájékoztató felirat foglalja össze:
”A nyelv élő szövet, velünk együtt lélegzik, folyton megújul. Minden leírt mondat, magánbeszélgetés, esemes és csetelés pillanatonként formálja a nyelvet. Legyünk nyelvészek vagy írók, tanárok vagy diákok, a nyelvet közösen alakítjuk.”
Ismerte az egyszerű emberek gondjait
Kazinczy képe az utókor számára kissé megmerevedett a hős nyelvújító szerepében. Mindenek mellett ember volt, aki szerette a szépet, meghatódott egy-egy híres festmény láttán, kertjében szívesen dolgozott és mellesleg, nem is nagyon volt más választása. Egyéb jövedelme nem lévén, csak a saját gazdálkodására hagyatkozhatott, mint megélhetési forrásra, és ez egész embert kívánt. Igen jól ismerte tehát az ún. „egyszerű emberek” mindennapi gondjait.
Popont, derünnye, szurdancs
Hogy rendkívüli humorral rendelkezett, arról a nyelvújításkorabeli nyakatekert magyarítások, „szócsinálmányok” tanúskodnak leginkább. Ezek egy része teljességgel feledésbe merült, noha még mindig képesek derűt fakasztani. Ennek ellenére valószínűleg örök talány marad, miért próbálták meg helyettesíteni az „étvágy” szót az „evéskiváncs”-csal, a „kettőspontot” a „popont”-tal a „hajnalcsillagot” a „derünnyé”-vel. Amint, hogy az is, miért jobb a „szender”, mint az „esthajnalcsillag”, vagy a „szurdancs”, mint a „kard”.
Hogy hogyan hozhatott létre ennek ellenére ilyen impozáns életművet, hogyan győzött levelezni posta útján országgal-világgal, hazaiakkal ás külföldiekkel, azt lehet találgatni, de legjobb volna példaként követni. Hogy ő maga hogyan élt? Mit gondolt?
A szabadság eszménye
Ezekre a kérdésekre műveiben többé-kevésbé választ is kapunk. „Mindig értékesebbnek tartottam a veszélyes szabadságot a nyugodt szolgaságnál.” Ez az egyszerű kijelentő mondat mérhetetlen gondolati mélységekbe világít. Életútját tekintve meg sok minden volt, de szolga, az soha. A szabadság eszménye volt olyan fontos számára, hogy mindent, még az életét is képes lett volna feláldozni érte – és ez nem is sokon múlott.
„Jót s jól.”
S hogy mi magunk hogyan éljünk? Egyáltalán, mi a tennivalónk pénz uralta világunkban? Kazinczynál erre is választ kaphatunk: „Jót, s jól. Ebben rejlik a nagy titok. Ezt, ha nem érted, szánts és vess, s hagyd másnak az áldozatot.”
Kétségek között
Dehogy volt ő piedesztálon álló szobor, akit mindenekfelett illik tisztelni, akinek nincsenek soha kétségei, aki mindig meg tudja mondani a „tutit”. Nyíltan vall kétségbeeséseiről, arról is, hogy bizony nem mindig látta a fényt a nyelvújítási alagút végén:
„Készületlen minden. Lexikonunk szűk, szegény. Grammatikánk habzó, hiányos. Stilisztikánk feszes, ügyetlen. S ami mindennél bajosabb, mi magunk, írók és olvasók készületlenek vagyunk, s egészen készületlenek.”
Nem biztos, hogy felkészült
Ennél nyíltabban bajosan utalhatott volna arra, hogy „a nép, az istenadta nép” nem biztos, hogy teljességgel felkészült nemhogy az európai irodalmakhoz való egyenrangú csatlakozásra, de egyelőre talán még az egyenrangú irodalmi nyelv létrehozására sem.
Remekművet az unokák írhatnak
Nem takargatta józan vélekedését azokról az elvárásokról sem, melyeket – nyilván kortársai, szakmabeliek, olvasóközönség még nem lévén – támasztottak vele szemben:
„Sokan tőlem originált várnak, kívánnak szent hazafiságból, de gondolatlanul. Én többet használok azzal, ha Emilia Galottit a legnagyobb gonddal adom a nemzetnek, mint ha egy silány originált faragok. Remek originált írni nem nékünk adatott, hanem unokáinknak fog adatni.”
Mindannyian az ő vállán állunk
Mennyire igaza lett! Mindenek ellenére ő és társai létrehoztak egy olyan magyar nyelvet, amelyet, ha azonnal nem is, de néhány generáció után már az európai irodalom is kénytelen volt respektálni. Ennek gyümölcsét aratják az unokák, ahogy a zsenikre jellemző tisztánlátással megjósolta volt, ezért büszkélkedhetünk alig néhány év leforgása alatt két irodalmi Nobel-díjassal is. Ők is, mi is mindannyian, akiknek csak valami köze van íráshoz, olvasáshoz, az ő vállán állunk.
Persze ezt is látta előre: „Aki eleget tett a maga korának, az minden következőknek élt.”
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: Tóth Ferenc
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
