Kazah forgatókönyvet fontolgat a Kreml?

Felkavarta a belpolitikai állóvizet az elnökválasztás esetleges előre hozásának szentpétervári felvetésével Alekszej Kudrin. Vlagyimir Putyin volt pénzügyminiszterének, a rendszeren belüli liberálisok vezéralakjának bejelentését megelőzően ez a téma a parlamenti választás bejelentett előbbre hozását követően már ott forgott a politikai köztudatban. Valóban a Kreml szondázza ezzel a közhangulatot, vagy csak a liberálisok akartak legalább egy pillanatra a média híreinek élére kerülni?

Első olvasatban a duma már tárgyalta, hogy a 2016 decemberében esedékes parlamenti választást ez év szeptemberére hozzák előre. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a kampány lényegében ellehetetlenítené az őszi ülésszakot.

– Nem lenne logikus az sem, ha a duma távozó képviselői fogadnák el a 2017-es költségvetést – teszi hozzá mindehhez lapunknak Alekszej Muhin, a moszkvai Politikai Információs Központ nevű, Kremlhez közeli tanácsadó cég vezetője, egyúttal cáfolva azokat az ellenzéki véleményeket, miszerint a rövid nyári kampány a népszerűségében megkopott hatalmi pártnak kedvezne. A téteket a pétervári gazdasági fórum előestéjén a Vedomosztyiban megjelent írásával Jevgenyij Gontmaher srófolta még feljebb. Az ismert liberális közgazdász arról értekezett, hogy a dumában felmerült javaslat valójában az elnökválasztás előre hozásának ágyaz meg. Ennek bejelentését Gontmaher az év végére várja, míg magát a választást jövő tavasszal tartanák, természetesen Vlagyimir Putyin részvételével.

A közgazdász logikája szerint erre azért van szükség, mert a gazdasági-szociális helyzet évről évre romlani fog, s bizonytalan, hogy milyen lesz a közhangulat 2018 tavaszán. Putyin így lényegében Nurszultan Nazarbajev forgatókönyvét másolná le, a kazah elnök ugyanis néhány hete hasonló módon megerősített felhatalmazást kapott a várhatóan súlyosbodó gazdasági nehézségek előtt a reformok felgyorsítására és a politikai rendszer átalakítására a választások előre hozásával. Lényegében ezt a logikát követte a felvetésével a pétervári fórum médiasztárjává előlépett Kudrin is.

– Kudrin tudatosan, azzal a céllal dobta be az elnökválasztás előre hozásának ötletét, hogy ráirányítsa a figyelmet ezt követő, immár sokadszor a reformok felgyorsítását követelő szavaira – véli Muhin, emlékeztetve arra, legutóbb Putyin azzal vágott vissza Kudrinnak, hogy az egyébként közösen megalkotott rendszert nem reformálni, hanem működtetni kell.

Hírdetés

A politológus Gontmaher írása kapcsán rámutat arra, hogy a liberálisok előszeretettel bírálják a hatalmat a játékszabályok megváltoztatásával, miközben ők maguk ajánlják ezt az utat, amely csak megbillentené a rendszer egyensúlyát. Muhin értelmezhetetlennek tartja azt az indoklást is, hogy a jelenlegi 89 százalékos népszerűségi index mellett Putyinnak éppen most lenne szüksége a bizalom megerősítésére, a választási győzelemhez pedig 2018-ban is csak 50 százalék kell. Az elemző a kazah párhuzamot is visszautasítja.

– Nazarbajev idős korára tekintettel hozta előre a választásokat, míg Putyin ereje teljében van – jegyzi meg Muhin, aki szerint a szociális stabilitást sem kell félteni, 2018-ra ráadásul az ország túllendül a jelenlegi nehézségeken is.

A politológus úgy véli, Putyinnak tehát egyáltalán nem kell sietnie a választásokkal, amelyek előre hozása ráadásul értelmetlenné tenné az elnöki mandátum hat évre emelését. A sajtóvitákban gyakran felmerül az esetleges lépések mögött a politikai rendszer megújításának szándéka is.

– Nézze, a szankciók, a külső nyomás csak konszolidálta Putyin mögött a társadalmat. Barack Obama ennél többet nem is tehetett volna az orosz államfő népszerűségének egekbe emeléséért – mosolyog a szakértő, hozzátéve, hogy a szociális stabilitására lesz pénz, a várhatóan intenzívebbé váló ellenzéki tiltakozásokra pedig a hatalom felkészült az NGO-król, a nem kormányzati szervezetekről szóló szabályozással.

A kormány és a hatalmi elit közben folyamatosan megújul. A közelgő választások előtt menesztik a népszerűtlen, problémás kormányzókat, s átalakulhat a kabinet is. Egyes elemzők a Putyinhoz liberális nézeteivel együtt is közel álló Kudrin kijelentését is miniszterelnöki ambícióival magyarázzák. Muhin szerint ezt a szcenáriót azonban aligha támogatnák az őt valójában csinovnyiknak tartó liberálisok, kimondottan elleneznék a szilovikok (a fegyveres szolgálatok, főleg az FSZB aktív vagy volt tagjai), mégis sor kerülhetne e lépésre, ha Putyin kardinális változásra készülne a nyugati kapcsolatok terén. Ezzel ellentétben éppen a mozgósítást, a jelenlegi irányt erősítené, ha Szergej Glazjev vagy Dmitrij Rogozin kerülne ebbe a székbe.

A politológus szerint egyébként nem kizárt, hogy a közeljövőben Dmitrij Medvegyev mégiscsak távozik, s a felsőház élére kerül, ekkor Szergej Nariskin, Igor Suvalov vagy Szergej Ivanov követheti. Putyin azonban egyelőre elégedett a kormánnyal, egyébként sem az állandó változások híve, ráadásul állítólag Medvegyevnek ígérete van arra, hogy a ciklus végéig marad, így egyelőre alighanem inkább csak néhány miniszternek kell erősen kapaszkodnia a székébe.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »