Katonai járművekre kell számítani csütörtökön Budapest belvárosában

Katonai járművekre kell számítani csütörtökön Budapest belvárosában

A Magyar Honvédség haditechnikai eszközeire lehet számítani Budapesten a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön a délutáni órákban. A haditechnikai eszközöket egy hamarosan induló katonai sport-reality műsor bemutatójához szállítják a Bálnába – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint rövid időre katonai járművek megjelenésére, nagyobb hanghatásra és ideiglenes, legfeljebb 30 percig tartó korlátozásra kell számítani a HM rendezvényéhez kapcsolódóan a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön 15.20 és 16 óra között, valamint az esemény délelőtti próbáján is.

A katonai menetoszlop a pesti rakparton, a Szabadság híd északi oldalától a Bálnáig közlekedik katonai rendész felvezetéssel, így a minisztérium kéri, hogy ezt az útszakaszt fokozott figyelemmel közelítsék meg.

Hírdetés

A haditechnikai eszközök – köztük Gidrán páncélozott járművek – csütörtök reggel 9.30-kor indulnak a Mária Terézia laktanyából a Bálna Honvédelmi Központhoz. A járművek az esti órákban hagyják el a belvárost, majd Budapestet is – áll a közleményben.

MTI

Nyitókép: facebook.com/Honvédelmi Minisztérium/illusztráció


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »