Katolikus fegyelmezésben részesül az abortuszpárti Nancy Pelosi

Katolikus fegyelmezésben részesül az abortuszpárti Nancy Pelosi

Stringer /Anadolu Agency via AFP

Saját egyházától kapott komoly feddést a magzati életeket nem tisztelő liberális politikus, saját egyházmegyéjében eltiltották a szentáldozástól.

Salvatore Cordileone érsek pénteken bejelentette, hogy a San Franciscó-i érsekség területén nem engedi szentáldozáshoz járulni Nancy Pelosi képviselőházi elnököt, aki nem is kérheti ezt a szentséget, amíg nyilvánosan el nem utasítja az abortusz támogatását – írja a Catholic News Agency alapján a katolikus.ma. 

Az érsek hangsúlyozta, hogy lépése tisztán lelkipásztori, nem pedig politikai döntés, arra azt követően került sor, hogy a magát gyakorta buzgó katolikusnak és rendszeres szentáldozónak nevező demokrata párti Pelosi többször is elutasította megkereséseit, hogy beszéljenek abortuszpárti álláspontjáról.

A világi katolikus hívőknek címzett május 20-i levelében Cordileone kifejtette, hogy az utasítást az Egyházi Törvénykönyv 915. kánonja alapján adta ki, amely kimondja, hogy „a szentáldozáshoz … ne engedjék oda azokat a személyeket, akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak”.

Hírdetés

Sokszor megpróbáltam beszélni vele, hogy segítsek neki megérteni azt a súlyos gonoszságot, amit elkövet, azt a botrányt, amit okoz, és a saját lelkét is kockára tevő veszélyt.

Most úgy döntöttem, elérkezett az a pont, amikor nyilvános nyilatkozatot kell tennem, hogy nem vehet részt a szentáldozásban, hacsak, és amíg meg nem tagadja nyilvánosan a terhességmegszakítás »jogának« támogatását, és nem gyónja meg, illetve a bűnbánat szentségében nem kap feloldozást, amiért közreműködik ebben a gonoszságban” – írta Cordileone a levélben. 

Cordileone és Pelosi között már többször került sor összeütközésre az abortusz miatt, amióta XVI. Benedek 2012-ben Salvatore Cordileonét nevezte ki a San Franciscó-i érsekség élére. Az érsek 2021 szeptemberében imakampányt is indított, hogy az abortuszt támogató politikusokat, elsőként a képviselőház vezetőjét, Nancy Pelosi házelnököt „szívbéli megtérésre” ösztönözze. A „Rózsa és rózsafüzér Nancyért” kampány keretében az imádságok és a böjt jelképeként rózsák ezreit küldték a katolikusok a 82 éves, ötgyermekes elnöknek.

2021 októberében Pelosi találkozott Ferenc pápával a Vatikánban. Az audienciát kommentálva Cordileone érsek kijelentette, hogy

a találkozás nem jelentette a házelnök abortuszról vallott nézeteinek pápai jóváhagyását. 

Mint ismert, az Egyesült Államokban újra nagy erővel tört felszínre az abortuszról (a magzati életek kioltásáról) szóló vita azt követően, hogy a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság, amely az USA alkotmánybíróságaként is funkcionál, ismét napirendre vette a kérdést és életpárti döntést hozhat, amely áttörés lehet az amerikai életvédő mozgalom sok évtizedes küzdelmében. A liberális Nancy Pelosi legtöbb párttársához hasonlóan azonban rendre a magzatok élethez való joga ellen foglal állást.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »