Katinka és Shane egyszerre egy helyen – felforrt a Duna Aréna vize

Katinka és Shane egyszerre egy helyen – felforrt a Duna Aréna vize

Válásuk óta először egy légtérben tartózkodtak a pesti Duna Arénában szervezett FINA-világkupaversenyen.

Péntektől vasárnapig FINA-világkupaversenyt rendeznek a pesti Duna Arénában, ami az úszóverseny sportági jelentősége mellett azért is különleges, mert a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka és korábbi edző-férje először találkozik az új magyar sportági szentélyben azóta, hogy kettejük válását kimondták.

A versenyen Hosszú Katinka mellett Shane Tusup versenyzői is rajtkőre állnak különböző számokban, de abban péntekig senki nem lehetett biztos, hogy a magyarországi konfliktusai miatt hírhedt edző is ott lesz a medencetérben.

A bulvársajtóban megjelent képek tanúsága szerint

Shane Tusupnak mindkét alkarján továbbra is látható Hosszú Katinka 200 vegyesen úszott világcsúcsa, amit az ő felkészítésével teljesített az úszónő, a tetoválást Tusup feltűnően mutogatta is.

Hírdetés

Ennek különös pikantériája, hogy a Tusup által edzett, Hosszú Katinkára sokak szerint igencsak hasonlító olasz Ilaria Cusinato számára szintén a 200 vegyes van a fókuszban; nem is csoda, a tavalyi glasgow-i Európa-bajnokságon egymás mellett álltak a dobogón e szám eredményhirdetésekor – Hosszú nem is sokkal verte a nála sokkal fiatalabb olaszt.

Cusinato és Tusup még csak most kezdték a közös munkát – a félreértések elkerülése végett: mindkettejüknek van párkapcsolata -, de a múlt továbbvitelére utaló másik jel, hogy Cusinatót az összes egyéni versenyszámra benevezte edzője, míg a korábban agyondolgoztatott Hosszú – Tusup nélkül – immár csak 5 számban látható a budapesti viadalon.

Helyszíni tudósítások szerint

pénteken délelőtt amikor Hosszú Katinka a 200 pillangó előtt rajtkőre állt, Tusup elhagyta a medenceteret.

Amennyiben azonban új tanítványa és volt felesége is jól teljesít, a karácsonyig tartó versenyidőszakban számtalan alkalommal találkozhatnak még; Hosszú Katinka ugyanis csütörtökön jelezte, végigversenyzi az év végéig hátra lévő időszakot.

Shane Tusup egyébként a jelek szerint egyre inkább közeledik a magyar úszókhoz, a hírek szerint nála folytatja az Eb-ezüstérmes Szilágyi Liliána is, és mivel válogatott úszóról van szó, akár milliós fizetés is ütheti a markát utána az edzőnek, ha őt jelöli meg trénerként az edzőváltásairól is ismert FTC-s úszónő.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »