Akár komoly diplomáciai lépéseket is tehet Peking, amennyiben Donald Trump elnök felrúgja az Egy Kína politikát – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Csen Cse-min (Chen Zhimin) professzor, a shanghaji Fudan Egyetem dékánja. Az interjú felvétele óta ugyan Trump telefonon biztosította a kínai elnököt, hogy tiszteletben tartja az amerikai-kínai kapcsolatok alapját képező elvet, egyelőre semmi sem biztos ebben a kérdésben. Csen Cse-min beszélt a magyar-kínai kapcsolatokról, az egyre konfliktusosabb világpolitikáról, és arról is, hogy miként hangsúlyozza túl a nyugati média a dél-kínai tengeri szigetviták problémáját.
Csen Cse-min professzor nagyobb szerepet jósol Kínának a világban Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
– Milyen hatással lehet Donald Trump elnök politikája az amerikai-kínai kapcsolatokra? Trump korábban személyesen beszélt a tajvani elnökkel, megsértve ezzel a szigettel bonyolult viszonyt ápoló Pekinget, ráadásul protekcionista gazdaságpolitikát hirdetett, ami sérti a kínai érdekeket.
– Trump kijelentései nagyon aggasztóak Kína számára, mivel az amerikai-kínai kapcsolatok alapját kérdőjelezi meg, ráadásul ott vannak a kereskedelmi jellegű viták is. Persze az értékeléshez meg kell várnunk, mit tesz valójában elnökként.
– Hogy reagál majd a kínai kormány, ha Trump folytatja eddigi politikáját?
– Az „egy Kína”-politika központi érdek, és a kapcsolatunk alapja, ha az amerikai elnök frontot nyit ebben a témában, úgy gondolom, Peking nagyon erős válaszlépéseket tehet. Sokféleképpen lehet reagálni, például a jelenlegi együttműködések felfüggesztése, vagy akár a kapcsolatok megszakítása, a kínai nagykövet visszahívása. Ezek erős lépések lennének, de mégis úgy gondolom, Trump és csapata idejében rá fog jönni az „egy Kína”-politika jelentőségére az Egyesült Államok és Kína számára is. Úgy gondolom, próbálkozni fog bizonyos ügyekben, de nem hiszem, hogy ez Washington érdeke lenne.
– Mi lehet az „egy Kína”-elv jövője a 21. században?
– Erre a kínai emberek más és mást válaszolnának. Úgy látom – és azt hiszem, ez Peking politikájának alapja –, hogy keresnünk kell a módot egy leendő békés újraegyesítésre.
– Lehetséges ez a közeljövőben?
– Már több évtizede várunk erre, és még talán várunk is néhány évig. Persze Kínában hallani hangokat, akik a folyamat felgyorsítását sürgetik.
– Az észak-koreai helyzet ismét rendkívül feszült lett az utóbbi időben. Kína és Észak-Korea kapcsolata különleges, de ahogy Kína egyre inkább a világpolitika meghatározó szereplőjévé válik, úgy tűnik, a képbe egyre kevésbé illik bele a szomszéd.
– Egykor valóban különleges volt a két ország kapcsolata, de ma már inkább átlagosnak nevezném. A mostani krízis az egész régió számára problémát jelenthet a következő években, főleg a Trump-adminisztráció alatt. Pekingnek talán ma is van befolyása Észak-Koreára, de úgy látjuk, ennek egyre inkább a határára érünk. Úgy látjuk, a probléma forrása a Phenjan és Washington közti konfrontáció. Kompromisszumot kellene kötniük, de ez azon múlik, hogy a két fél akar-e megoldást. Kína próbált közvetíteni, először három-, majd hatpárti megbeszéléseket szervezni, de ez nem bizonyult elégségesnek.
– Mit kellene tennie az új washingtoni vezetésnek?
– Az igazat megvallva igencsak alacsony elvárásaim vannak velük szemben. Inkább az erőt részesítik előnyben a diplomáciával szemben, kevésbé profik, mint az előző kormány. Ha az Obama-adminisztráció nem tudott a problémával mit kezdeni, ez a mostaniaknak még nehezebb lesz, ráadásul Észak-Korea egyre jobban kifejleszti nukleáris képességeit.
– Trump alatt több konfliktus lesz a világban?
– Ez azon múlik, hogy az Egyesült Államoknak milyenek lesznek a kétoldalú kapcsolatai egyes országokkal. Az első számú állam ebből a szempontból Kína, a második Irán. Utóbbi esetén kulcsfontosságú, hogy Washington felmondja-e azt az atomalkut, ami jelenleg a régió stabilitásának alapja. Ezzel rengeteg gondot okozna. A kapcsolatok normalizálása Oroszországgal viszont menedzselhető, regionális gondok viszont lehetnek Iránnal, vagy Észak-Koreával. Viszont ha Kínát kezdi ki, az katasztrófa lenne a világ számára.
– Milyen lehet Kína és Oroszország kapcsolata a következő években?
– A két országnak számtalan jó oka van arra, hogy jó barátok és szomszédok legyenek. Az oroszokkal szembeni amerikai szankcióknak destabilizáló hatása van, ami nem jó Moszkvának, de bizonyos értelemben Pekingnek sem. A világ egyre inkább tele van konfliktusokkal, az amerikai-orosz kapcsolatokat pedig egyre nehezebb menedzselni. Egyrészt örömmel látnánk a kettejük közti viszony normalizálódását, másrészt viszont nem akarjuk, hogy Trump az oroszokkal folytatott politikát Peking és Moszkva szétválasztására használja fel. Bár az amerikai-orosz kapcsolatok esetleges javulásával, és azzal, hogy Washington nem sért meg néhány kényes orosz érdeket, a szoros kínai-orosz kapcsolat okai közül néhány eltűnne, még így is rengeteg indok van egy szoros viszony fenntartása mellett.
Csen Cse-min professzor nagyobb szerepet jósol Kínának a világban Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
– Az Egy Övezet, Egy Út stratégia a harmadik évét tapossa. Hogyan értékeli az európai eredményeket?
– Kína nagy hangsúlyt fektet az együttműködésre európai országokkal, rengeteg csúcsot és kétoldali találkozót is tartanak. Bár néhány projekt már beindult, a kezdeményezés még igencsak fiatal.
– Mi lehet Magyarország szerepe ebben? Milyen tervei vannak velünk Kínának?
– Magyarország az együttműködés egyik motorja. Gyakorlatilag az együttműködésre vonatkozó magyar kezdeményezés tette le a 16+1-es folyamat alapkövét. Magyarországon volt az első Közép-Kelet-Európa–Kína csúcstalálkozó, és ez az ország kötötte meg az első egyetértési nyilatkozatot is. Noha Kínában a kezdeményezőkészségért nagyra tartják Magyarországot, a térségbe irányuló kínai tőke még mindig kicsi. Várunk ugyanakkor a Belgrád-Budapest vasútvonalról szóló projekt részleteire.
– Csakhogy ezt a projektet még el sem kezdték. Mi lehet a késlekedés oka?
– Erről nincs sok információm. Annyit látok, hogy ha a tőkét fogadó országok tájékoztatnak arról, mit szeretnének, elkezdődhet a projekt kivitelezése.
– Vagyis gyakorlatilag a magyar kormány jelzésére várnak…
– Ez egy többoldalú együttműködés Szerbia, Magyarország és Kína között. Sok idő elment a technikai részletek tisztázására, Kína például nagy sebességű vasútvonalat akar, de a szerbek másban gondolkodnak. Szintén sok időbe telt a pénzügyi részletek kidolgozása, illetve a projekt európai uniós szabályozásokkal történő összhangba hozása.
– Bár Magyarországot az együttműködés egyik vezetőjeként említette, Kínának nincs hazánkkal stratégiai együttműködési szerződése, pedig a térség több államával is kötött már ilyet Peking. Mi ennek az oka?
– Úgy gondolom, hogy idén erre is sor kerülhet. A dolog kétoldalú, a partnerországnak nyitottnak kell lennie rá, és ahogy én látom, a kapcsolataink kellően átfogóak és mélyek partnerség következő szintre emeléséhez. Szerencsésnek tartanám, ha az idei, Budapesten rendezendő 16+1-es csúcson aláírásra is kerülne a dokumentum.
– Milyennek látja Európa jövőjét az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése után?
– Európa komoly kihívásokkal néz szembe, bőven van okunk a pesszimizmusra. Látjuk a populista, unió-ellenes pártok erősödését, ám remélem, a dezintegráció nem folytatódik.
– A brexit után változhat Kína politikája kontinensünkkel kapcsolatban?
– Nem látok változásra utaló jeleket, ha az Egyesült Királyság kilép, még mindig marad 27 tagállam, köztük valóban nagy országok.
– Lesz a közeljövőben nagy kínai beruházás Európában?
– Bár a Rhodium Group tanulmánya szerint kínai tőke mértéke megnőtt Európa irányába, ám ebből jórészt a magállamok profitáltak, mint Franciaország, Németország, vagy éppen az Egyesült Királyság. A tanulmány szerint a kínai tőke Közép-Kelet-Európát érintő része nagyjából 8 százalék lehet majd. A kínai cégek újak itt, és nem figyeltek eléggé erre a térségre. Ugyanakkor azáltal, hogy néhány nagy nyugati állam túl nagynak gondolta a kínai beruházások mértékét, néhány befektető valószínűleg más országban is szétnéz majd.
– Mit kellene tennie régiónk kormányainak, hogy több kínai tőke érkezzen?
– A lehetőségekkel el kell érni a kínai felet. Nincs sok ismeretünk a térségről, és nincsenek is szakértőink. Hasznos lenne például az információcsere például a helyi lehetőségekről, vagy éppen a szabályozási környezetről.
– Visszatérve a világpolitikára: kell-e tartani a dél-kínai tengeri konfliktusról?
– Az egész konfliktust túlhangsúlyozza a nyugati média. A vita nyilvánvalóan problémát jelent Kína és a többi érdekelt ország között, de közösen azon dolgozunk, hogy megoldjuk a vitás kérdéseket. Ettől függetlenül nem hagyjuk, hogy ez meggátoljon az együttműködésben más területeken. Kína és Vietnam, valamint Kína és a Fülöp-szigetek között ez nem egy kezelhetetlen helyzet. Ennek ellenére más országok, mint az Egyesült Államok és Japán, növelni akarják a feszültséget.
– Az EU-nak szerepet kellene vállalnia a rendezésben?
– Több európai ország érdekelt a térségben, mivel egyike a legfontosabb kereskedelmi útvonalaknak. Úgy gondolom, Európának támogatnia kellene a régióbeli folyamatot, ezzel segítve a deeszkalációt.
– Európa pártatlan ebben a kérdésben?
– Az európai külpolitikát egyre inkább az érzelmek vezették, főleg tavaly nyáron, ezért is nem született közös állásfoglalás a Kína–EU csúcstalálkozó után.
– Európának pragmatikusabbnak kellene lennie?
– Igen. Az európaiak szerint a tengerjogot szabályozó UNCLOS-egyezmény a világrend része, amit érvényesíteni kell. Csakhogy Kína feltételekkel csatlakozott a szabályozáshoz, és nem is vett részt a Hágai Választottbíróság Dél-kínai-tengerről szóló eljárásában, és már az elején jelezte, hogy nem fogadja el a döntését. Európában tévednek, ha azt hiszik, lehetséges, hogy Kína beleegyezzen a térségbeli jogainak feladásába.
– Milyen szerepe lehet Kínának a XXI. század világpolitikájában?
– Úgy gondolom, Kína nagyobb, és egyben konstruktív szerepet játszana a nemzetközi színtéren. Úgy gondoljuk, az ország az eddiginél többet tehetne a klímaváltozás elleni harcért, a globális fejlődésért, és békefenntartó képességeinek növeléséért, főleg, ha az Egyesült Államok befelé kezd fordulni. Eközben Peking nagyobb szerepre törekszik a világ szabályainak alakításában. Vannak intézmények, melyeket a Nyugat alkotott, de ma már nem tükrözik a valós viszonyokat. Tehát Kína szeretné fenntartani, de egyben formálni is a világrendet.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
