“Katasztrofális következményekkel” fenyegetőzik Észak-Koreai az amerikai hadihajók miatt

“Katasztrofális következményekkel” fenyegetőzik Észak-Koreai az amerikai hadihajók miatt

Észak-Korea „katasztrofális következményekkel” fenyegetőzik, miután az amerikai hadsereg partjaihoz irányította egyik csapásmérő hadihajóraját. Phenjan invázióként értékeli a raj eredeti útvonalának megváltoztatását (a Carl Vinson csapásmérő egység eredetileg Ausztráliába ment volna egy hadgyakorlatra).

Az amerikai katonai vezetés azután döntött úgy, hogy a rajt a Koreai-félsziget felé irányítja, hogy Phenjan továbbra sem sem hajlandó felhagyni nukleáris és ballisztikusrakéta-kísérleteivel, amivel a térség számos országát provokálja – elsősorban Japánt és Dél-Koreát, mindkettő USA-szövetséges ország.

Ráadásul a döntés közvetlenül a szír bombázás után történt meg, és több szakértő  úgy véli, az amerikai elnök és vezérkar igyekszik addig ütni a vasat míg meleg, a szíriai bombázást fehasználva ad nagyobb nyomatékot szavainak, miszerint az USA Kína nélkül is kezelni fogja Észak-Korea nukleáris fenyegetését.

A hajóraj egyébként képes a ballisztikus rakéták elfogására, tehát nem csak támadóegységnek fogható fel.

Hírdetés

Az észak-koreai állami televízió közlése szerint a phenjani vezetés álláspontja a kvöetkező:

„Teljes egészésben az USA-t tartjuk majd felelősnek a felháborító akció katasztrofális következményeiért. [Észak-Korea] készen áll, hogy bármilyen nemű háborúban visszavágjon az Amerikai Egyesült Államoknak. (…) A hatalmas fegyvereink ereje segítségével a legkeményebb választ fogjuk adni ellenségeink provokációira, hogy megvédjük magunkat”

Egy esetleges amerikai megelőző csapás Észak-Korea ellen még mindig terítéken van, a kérdés az, hogy valós lehetőségként tartják ott, vagy taktikai okokból. Kína egyelőre távolságot tart, bár olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Peking 150 ezer fős hadsereget vezényelt a kínai-észak-koreai határra. Ezt egyelőre hivatalos forrásból még nem erősítették meg.

TheGuardian.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »