“Katalán szabadcsapatok” indultak Barcelonába

“Katalán szabadcsapatok” indultak Barcelonába

Több ezer ember indult el öt különböző katalán városból szerdán Barcelona felé a Szabadságmenetnek nevezett háromnapos felvonuláson, amellyel a katalán függetlenségi vezetőket börtönre ítélő bírósági döntés ellen tiltakoznak.

Több ezer ember indult el öt különböző katalán városból szerdán Barcelona felé a Szabadságmenetnek nevezett háromnapos felvonuláson, amellyel a katalán függetlenségi vezetőket börtönre ítélő bírósági döntés ellen tiltakoznak.

A Girona, Vic, Berga, Tarrega és Tarragona városokból indult résztvevők körülbelül 100 kilométert tesznek meg a következő napokban autóutakon gyalogolva.    

Az Ómnium Cultural és a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) politikai civil szervezetek által kezdeményezett menet a tervek szerint péntekre éri el a katalán fővárost, ahol aznapra nagyszabású sztrájkot hirdetett két katalán szakszervezet. Csatlakozott a felvonuláshoz a függetlenségpárti kormány több tagja és Quim Torra katalán elnök is, aki nagyszerűnek nevezte ezt a mozgósítást. “Senkinek ne legyen kétsége, a kormány az emberek mellett lesz” – fogalmazott, hozzátéve, hogy sok sikert kívánnak a békés megmozdulásnak.    

Az elnököt számos bírálat érte a nap folyamán, amiért nem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy a múlt éjszaka több városban is rendbontásba, erőszakba fordultak az általa is szorgalmazott tüntetések.    

Hírdetés

A spanyol közszolgálati televízió (RTVE) információi szerint éjjel a tüntetők és a rendőrök közötti összetűzés során több mint kétszázan sérültek meg, köztük 72 rendfenntartó, és több mint harminc embert vettek őrizetbe. Barcelonában az első becslések szerint 320 ezer eurós kárt okoztak a vandálok, akik szemetes konténereket gyújtottak fel, kirakatokat zúztak be.    

Isabel Celaá spanyol kormányszóvivő arra szólította fel a katalán elnököt, hogy ítélje el az erőszakos eseményeket.    

Magyarázatot vár Ada Colau, Barcelona polgármestere is, aki szerint a katalán kormány vezetője ebben a helyzetben inkább politikai aktivistaként viselkedik, mintsem elnökként.    

Tiltakozott a katalán elnök kettős beszéde miatt az ellenzéki konzervatív Néppárt (PP) és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális baloldali párt is, emlékeztetve arra az ellentmondásra, hogy a rendfenntartásra kirendelt katalán rendőrség a katalán kormány irányítása alá tartozik.    

A zendülés miatt hétfőn 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre ítélt kilenc katalán függetlenségi politikus közös Twitter-üzenetben azt közölte: támogatják a tömeges és békés megmozdulásokat, de az erőszak nem őket képviseli.

MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »