Kassán láthatók Xantus Géza alkotásai

Kassán láthatók Xantus Géza alkotásai

Megnyílt Xantus Géza erdélyi festőművész Fénykereső című kiállítása a MaJel Rovás Központ FiguratiF galériájában.

Xantus Géza művészetében – és a kiállított képekből is – érzékelhető̋ az időtlenség, a spiritualitás, a szakralitás. Színeiben visszafogott, finom harmóniájú szerkezeti és színbeli kiegyensúlyozottság, líraiság jellemzi. Az áradó fények özönében könnyen ráhangolódhatunk a transzcendenciára. Sokatmondó például a Ferenc pápának csíksomlyói látogatása alkalmával adományozott alkotásának címe: Ahol az ég és föld találkozik. Ugyanis egyszerre van jelen a képen a földi és az égi, az ember és a szellem, a tudás és a hit.

Képeinek nagy része emberalakos, viszont ritka az olyan, amelyen ismert, konkrét személyiséget örökített meg. Portréival többnyire összetett munkák, nagyobb kompozíciók részelemeiként találkozhatunk.

Hírdetés

Pályája első szakaszában főleg az ex librisek mutatták meg, mennyire hitelesek, lényegre törőek és valósághűek az arcképei. Tulajdonképpen a miniatűr munkák kezdték ismertebbé tenni a nevét. Az ex librisekből nagyobb, monumentális fogantatású sorozatok, grafikai lapok, képek nőttek ki, amelyeket az itáliai élmények éppúgy átitattak, mint a bibliai történetek, látomások és az ikonográfiai ismeretek – mondta a megnyitón Kovács Ágnes, a MaJel Rovás Központ igazgatója hozzátéve, pályája rendhagyónak mondható, mert egyházi és művészi elhivatottság bűvkörében alakult. Az ex libristől, kisgrafikától a monumentális, murális feladatokig, a rajztól a nagy olajművekig, freskókig, a kisplasztikáktól a köztéri szobrokig, a liturgikus alkotásoktól – oltárképek, keresztutak, korpuszok és szentek szobrai – a személyes miniatűr grafikákig, szinte mindenben kipróbálta tehetségét.

„A nagymúltú Xantus-családból származó festő munkássága egyéni színt képvisel. Karakteres, egyedi, senkivel és semmivel össze nem téveszthető. A helyhez kötődik, mert jelképrendszerét a hely embere érti, ugyanakkor egyetemes jellege van, mert témái a keresztény kultúrán nevelkedett ember számára közérthetők, értelmezhetők. Témái a képzőművészet örök témái: a bibliai történetektől, allegóriáktól a táj és az emberi test szépségéig, a lélek rejtelméig. Mély hit és elmélyült tárgyi és technikai tudás jellemzi” – fogalmazott Kovács Ágnes.

A megnyitón egyúttal bemutatták a Fénykereső című, Xantus Géza eddigi munkásságát átfogóan ismertető albumot, amelyet a Hargita Népe Lapkiadó jelentetett meg.

A kiállítás június 21-ig tekinthető meg hétköznaponként 10-18.00 óra között Kassán, az Erzsébet utca 42. alatt, a FiguratiF Galériában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »