Kassán is több ezren gyűltek össze az Alsó kapunál a Fico elleni tüntetésen

Kassán is több ezren gyűltek össze az Alsó kapunál a Fico elleni tüntetésen

Kassán is több ezren gyűltek össze az Alsó kapunál a Fico elleni tüntetésen Németi Róbert2025. 01. 10., p – 19:26 Kassa |

Kassán még a tüntetés kezdete előtt egy felvonulásra került sor, amely a Fő utcai Alsó kaputól indult. A benne résztvevők az Urban áruházhoz sétáltak kezükben különféle transzparensekkel, majd visszatértek az Alsó kapuhoz, ahol közel egy órán át követelték Robert Fico és az általa vezette kormány lemondását. 

Hírdetés

A tüntetést a Polgári Közösség (Občianske spoločenstvo) egyesület és Martin Bujňák civil aktivista szervezésében valósult meg, mely Kassán a szlovák himnusszal kezdődött. Az emberek közben azt kiabálták, hogy a „régi” himnuszt szeretnék hallani.

A Fő utcai Alsó kapunál tartott tüntetés szervezői becslése szerint közel négyezer ember jött el a tiltakozásra, melynek végén az EU himnusza is felcsendült. A tiltakozó jellegű megmozduláson felszólalt Maroš Juhász grafikus, Veronika Miškech Fričová, a Kárpáti Alapítvány (Karpatská Nadácia), valamint Andrej Klobušník tanár és aktivista is. A közel egy órán át tartó tüntetés során a résztvevők különféle gúnyos jelzőkkel és egyéb bekiabálásokkal üzentek Ficónak. „Áruló, bolsevik, kollaboráns vagy börtönbe” – skandálta a tömeg. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »