Kásler szerint legkorábban május végén, június elején lehet nyitás – ha nem jön megint egy új mutáns

Kásler szerint legkorábban május végén, június elején lehet nyitás – ha nem jön megint egy új mutáns

Kásler Miklós miniszter volt a vasárnapi Bayer Show vendége, akit főleg a járványhelyzetről kérdezett a fideszes újságíró.

A miniszter arról beszélt, hogy „Magyarország rendkívül gyorsan gondolkodott és rendkívül gyorsan lépett” az első hullámban. Felidézte, hogy gyorsan felállt az operatív törzs, ahol „a társadalom minden szegmensére” hoztak döntéseket, ez Kásler elmondása alapján Orbán Viktor érdeme. A miniszter azt mondta, ezért előztük meg néhány héttel tavasszal a világ országait. Ez a magyarázata annak, hogy Magyarország az első fázisban rendkívül sikeres volt – összegezett Kásler Miklós.

A harmadik hullámra rátérve Bayer Zsolt azt kérdezte, mi lett volna, ha a kormány azt csinálja, amit az ellenzék követelt, egyáltalán nem pontosítva, hogy mire gondolt. Kásler válaszából kiderült, hogy ő úgy értelmezte, hogy az ellenzék szerint nem kellettek volna korlátozó intézkedések, majd hozzátette, hogy ha novemberben nem szigorít a kormány, akkor a járvány „rendkívüli módon elfutott volna”.

„A brit mutáns már jelen volt decemberben és januárban is” – mondta Kásler, amiben az az érdekes, hogy Müller Cecília csak januárban kezdett erről beszélni.

A miniszter azzal folytatta, hogy a magyar halálozási adatok valóban magasak, de volt, amikor a magyar adatok a világon a legjobbak közé tartoztak. Kásler szerint majd a járvány végén lehet pontosan felmérni, hogy melyik ország hogy teljesített.

Az eltávozottak száma megduplázódott volna három-négy hét alatt – állította a miniszter arra a kérdésre válaszul, hogy mi lett volna, ha februárban nyit a kormány.

Hírdetés

Kásler Miklós kiemelte, hogy az oltás nagyon fontos a járvány megfékezésében, és csak akkor lehet nyitni, ha megfelelő az átoltottság. A miniszter dicsérte a kormányt, hogy beszerzett keleti vakcinákat, mert így lehet magasabb nálunk az átoltottság, mint a környező országokban.

„Magyarország az oltások területén világhatalom” – mondta Kásler Miklós, arra utalva, hogy 13 kötelező oltás van az országban, ami szerinte nagyon ritka, más országokban nincs ilyen sok. Ezzel azt vezette fel, hogy az idősebbek „szovjet vakcinákat” kaptak, és nem lett semmi bajuk. A miniszter szerint minden vakcina dokumentációja rendben van.

Szóba került, hogy orvosok beszámolói szerint súlyos a helyzet a kórházakban, Bayer tolmácsolásában az ellenzék szerint „összeomlott az egészségügy”. Kásler Miklós erre azt mondta, hogy nem igaz.

Meg se rendültünk, Lombardia összeomlott – állította Kásler, aki szerint nem is fog előfordulni, hogy bármi baj legyen a kórházakban. A miniszter szerint

felszereltségben és struktúrában a magyar egészségügy Európa legjobbjai közé tartozik, ezért csak akkor nem fog helytállni, ha valami különleges katasztrófa történik.

Végezetül a miniszter elárulta, hogy szerinte legkorábban május végén, június elején lehet nyitni, ha nem jön közbe valami, például egy új vírusmutáció.

Kásler szerint így is az elsők között fog Magyarország a szigorításon enyhíteni.

(24 nyomán)

"Meg se rendültünk": MOSZ: annyi fiatal van intenzíven, hogy egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »