Kásler Miklós: eljött az idő, hogy foglalkozzunk az orvosbérekkel

Kásler Miklós: eljött az idő, hogy foglalkozzunk az orvosbérekkel

Az erőforrásminiszter ezt az Egészségügyi Szakmai Kollégium új vezetőinek kinevezésekor mondta.

Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit kedden; a megbízóleveleket az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át.

Kásler Miklós köszöntő beszédében úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány hatására hangsúlyosabban előtérbe kerültek azok a törekvések, amelyek

az egészségügy átalakítását

célozzák.

Hírdetés

Úgy tűnik, ehhez a feltételek is együtt állnak – tette hozzá, kiemelve, hogy teljes átalakításra törekednek preventív személetmód alapján. Kitért a népegészségügyi megbetegedések leküzdésére tett intézkedésekre, ezen egészségprogramok bázisai az országos intézetek lettek.

Kásler Miklós szerint mindezeket a változásokat a kormány leghatározottabb támogatásával hajtják végre, törvényes és egyértelmű viszonyokat teremtve a magán- és az állami ellátórendszer között, és eljött az a lehetőség is – mondta – , hogy

„komolyan foglalkozzunk a fizetésekkel és a paraszolvencia összefüggéseivel”.

A szakmai kollégium tagozatvezetőit teljes bizalmáról biztosított a miniszter. A grémium elnöke Kollár Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának igazgatója lett.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »