Karthágó a rómaiak lerombolásáig: Appianos: Róma története: (lib. VIII. Libya története cap. 1): Az észak-afrikai Karthágót Zóros és Karkhédón vezetésével phoinikiaiak alapították ötven évvel Trója elfoglalása előtt. A rómaiak és karthágóiak egybehangzó véleménye szerint azonban a tyrosi Didó volt az alapító, akinek a város uralkodója, Pygmalión orvul megölte a férjét. Didó azonban álmában tudomást szerzett a merényletről, és sok kinccsel, valamint a Pygmalión zsarnoksága elől menekülő híveivel elhagyta Tyrost, és hajóival arra a helyre érkezett, ahol ma Karthágó áll.
Az őslakosok viszont nem akarták befogadni őket, mire a tyrosiak csak annyi földet kértek tőlük a letelepedésre, amennyit egy ökör bőrével körbe lehet venni. Ezen mértéktelen szerénység hallatára nevetésben törtek ki az őslakos afrikaiak, és szégyelltek volna egy ilyen csekély kérést megtagadni. Persze egyáltalán nem értették, hogyan lehet egy ilyen kis területen várost alapítani, és mivel kíváncsiak voltak, hogy ezt miként viszik végbe a jövevények, beleegyeztek és esküvel meg is erősítették az adásvételt. A tyrosiak pedig keskeny csíkokat hasítottak a bőrből és az így elkészült szíjjal körbevették azt a területet, amely a mai Karthágó fellegvára lett, és éppen ezért a Byrsa nevet viseli.
(cap. 2): Idővel aztán innen kiindulva meghódították és a fellegvárhoz csatolták a fellegvár körüli területet is, hiszen a hadviselés terén fejlettebbek voltak szomszédaiknál, és mint minden phoinikiai jól értettek a tengeri kereskedelmez is. És amikor hatalmuk már Észak-Afrikára és a környező tengerekre is kiterjedt, seregeik partra szálltak Szicílián és Szardínián, valamint a környező szigeteken és az Ibér félszigeten. Sokfelé alapítottak gyarmatokat (apoikia), és birodalmuk katonai szempontból a görögökével, gazdaság szempontjából pedig a perzsákéval vetekedett. Hétszáz évvel a város alapítása után a rómaiak megszerezték tőlük Szicíliát [Kr.e. 241] majd ezt követően [Kr.e. 238] Szardíniát. A második háborúban pedig még az Ibér félszigetet is.
A Rómával fojtatott háború során mindkét fél nagy seregekkel tört be a másik területére: a karthágóiak Hannibál vezetésével tizenhat éven át egyfolytában pusztították Itáliát, a rómaiak expedíciós seregét pedig az idősebbik P. Cornelius Scipio irányította. Végül [Kr.e. 201] Karthágót megfosztották hatalmától, hadiflottájától és harci elefántjaitól, és még hosszú ideig törlesztendő hadisarcot is kivetettek rá.
Ez a második békeszerződés ötven évig maradt érvényben Róma és Karthágó között, utána pedig következett a harmadik és egyben utolsó pun háború [Kr.e. 149 – Kr.e. 146], amelynek során az ifjabbik Cornelius Scipio fővezérlete alatt a rómaiak lerombolták Karthágót és megátkozták a földjét. Később aztán [Kr.e. 44] a vidék észak-afrikai viszonylatban előnyös elhelyezkedése miatt saját telepeseikkel új várost alapítottak közvetlenül a régi mellett.
(cap. 95): A város egy hatalmas öböl csücskében helyezkedett el, és leginkább egy félszigetre hasonlított. Mintegy huszonöt stadion szélességű földnyelv kötötte össze a szárazfölddel. E földnyelv mögött egy hosszú, keskeny, nagyjából fél stadion széles földsáv következik, amely nyugat felé húzódik a tenger és a tó között. … [A tenger felöli oldalon] meredek a partja, ezért ott csak egy fal védi, a déli oldalon, a szárazföld felé néző oldalon viszont, ahol a Byrsa is található, három falgyűrű veszi körül.
E falak mindegyike harminc könyök magas, nem számítva a mellvédeket és a tornyokat, amelyek négyemeletesek, és egymástól két-két plethron távolságra állnak. A falak üregesek voltak, vastagságuk elérte a harminc lábat, és mindegyik kétszintes volt: az alsó, fedett szinten háromszáz elefánt, valamint az ellátásukra szolgáló raktárak helyezkedtek el, a felső szinten pedig négyezer ló befogadására alkalmas istállók, széna- és gabonatárolók, valamint laktanyák voltak, amelyekben húszezer gyalogos és négyezer lovas katona fért el.
Csak a falakban ekkora tartalékok számára volt hely. Egyedül egy helyen volt alacsony és gyenge a városfal, mégpedig a keskeny földsáv mentén a kikötő felé haladó kiszögellésnél, amellyel kezdettől fogva nem is nagyon törődtek.
(cap. 96): A kikötők egymásból nyíltak, és a tenger felől egy hetven láb szélességű bejáraton át voltak megközelíthetők, amelyet láncokkal lehetett lezárni. A külső volt a kereskedelmi kikötő, ahol sok különféle kötelet helyeztek el. A belső kikötő közepén egy sziget volt, és azt is, meg a kikötő partját is nagy mólók vették körül. A mólók tele voltak dokkokkal, amelyek kétszázhúsz hajó befogadására voltak alkalmasak, valamint a felszereléseket tároló raktárakkal. Mindegyik dokknak két ión oszlop tartotta a homlokzatát, és egymás mellett sorakozva a kikötőt és a szigetet körülívelő oszlopcsarnok látszatát keltették.
A szigeten a flottaparancsnok sátra állt; innen hangzottak fel a kürtjelek, itt szólt a hírnök és innen követte az eseményeket a fővezér. A sziget a hadikikötő bejáratánál feküdt, és nagyon megmagasították, hogy a hadvezér jól tudja követni innen a tengeren zajló eseményeket, másrészt pedig hogy a hajósok kintről ne lássanak be a hadikikötőbe, és ne tudjanak mindent alaposan szemügyre venni. Még a kereskedelmi kikötőbe érkező idegenek sem tudták szemrevételezni a hajókészítő műhelyeket. A hadikikötőt ugyanis kettős fal vette körül, és a városba igyekvő kereskedők útját úgy alakították ki, hogy az elkerülje a hajókészítő üzemeket.
(cap. 136): Valamivel később, Caius Gracchus néptribunussága idején, amikor ínség miatt elégedetlenség ütötte fel a fejét Rómában, határozat született arról, hogy hatezer telepest küldenek Afrikába, de miközben Karthágó közelében osztották a földeket, hirtelen farkasok jelentek meg és tönkretették a parcellák határait [Kr.e. 122].
Ezért aztán a szenátus ez alkalommal lemondott a telepesek kiküldéséről. Később azonban Caius Caesar, a későbbi örökös diktátor, Pompeiust Egyiptomig, Pompeius fiait pedig Észak-Afrikáig üldözve, csapataival Karthágó közelében táborozott. Mondják, hogy egyszer csak egy síró katonákból álló sereg jelent meg álmában, és e baljós álom hatására azonnal feljegyezte magának, hogy Karthágót újra be kell népesíteni [Kr.e. 46]. Nem sokkal később, Rómába visszatérve, számos nincstelen fordult hozzá segítségért, mire ő elrendelte, hogy részben Korinthosban részben pedig Karthágó területén telepedjenek le.
Caesart azonban hamarosan meggyilkolták senatusbeli ellenségei [Kr.e. 44], így aztán fiára, az Augustusnak nevezett Iulius Caesarra maradt a feladat, hogy atyjának feljegyzéseire rábukkanva megalapítsa a mostani Karthágót, amely a régi közvetlen közelében fekszik, de nem terjed ki az egykor átokkal sújtott területre. Értesüléseim szerint a telepesek közül nagyjából háromezer volt római, a többiek a környékbeliek közül kerültek ki. Így hódították meg tehát a rómaiak Libya karthágói területeit, Karthágót lerombolták, de a város lerombolása után százkét évvel újraalapították azt. (ford. Patay-Horváth András)
Az újranépesített Karthágó: Heródiános: (lib. VII. cap. 6): Gordianus néhány napig Thysdrusban maradt, ahol ezek az események történtek, és már a császári címet viselte, s úgy is öltözött. Innen aztán Carthagóba ment, amely olyan nagy és népes város volt, hogy úgy érezhette magát, mintha Rómában volna.
A város ugyanis gazdagságában, lakosai számában csak Rómától marad el, és az egyiptomi Alexandriával vetélkedik a második helyért. (ford. Fehér Bence és Kovács Péter)
Karthágóról lásd még: Sztrabón: (lib. XVII. III. 14), Polübiosz: (lib. I. 73), Orosius: Hist. adv. pag: (lib. IV. 22), A föníciaiak Karthágóba (magyarul új város) történt érkezéséről: Vergilius: Aeneis: (lib. I. 338-368), Sztrabón: (lib. XVII. III. 15), Iustinus: (lib. XVIII. 4-5), Velleius Paterculus: (lib. I. 6), Karthágó elfoglalásáról és lerombolásáról: Appianosz: (lib. VIII. 97-135), Polübiosz: (lib. XXXVIII. 19-22), Sztrabón: (lib. XVII. III. 15), Velleius Paterculus: (lib. I. 12), Eutropius: (lib. IV. 12), Karthágó újranépesítéséről: Appianosz: (lib. XIII. 24), Plutarkhosz: Caius Gracchus: (cap. 10-11), Plutarkhosz: Iulius Caesar: (cap. 57), Eutropius: (lib. IV. 21), Cassius Dio: (lib. XLIII. 50), (lib. LII. 43), Sztrabón: (lib. XVII. III. 15), Pauszaniasz: (lib. II. I. 2), Orosius: Hist. adv. pag: (lib. V. 12), stb.
Orientalista.hu – Dany Roland
Sharing is caring!
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
