Kártérítési pert kezdeményeznek (A nemzeti kisebbségek ügye európai ügy)

Kártérítési pert kezdeményeznek (A  nemzeti  kisebbségek  ügye  európai  ügy)

A terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán a velük történt eseményeket idézték fel a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) november 4–6-a között tartott Magyarok Jogvédelme a Kárpát-medencében 2021 című online konferencia nyitónapján. Korom Ágoston, a KJI jogásza jelezte: uniós jogra alapozott kártérítési pert indítanak az ügyben az elkövetkező hetekben. Ugyanakkor Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kijelentette, a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy, és e téren átfogó uniós szabályozásra van szükség.

Szili Katalin a környező országokban élő magyarság helyzetét tekintette át. Kárpátalján a legrosszabb a helyzet, nemcsak jogszűkítésről van szó, hanem jogfosztás zajlik – értékelt. Megjegyezte: az Európai Unió semmilyen lépést nem tesz ezen ügyekben az ukrán kormány felé.

Szólt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán elfogadott, a nemzeti önazonossághoz való jog védelmére vonatkozó felhívásról is. Ebben a nemzeti identitáshoz való jogot fogalmazták meg, ami a miniszterelnöki megbízott szerint alkotmányos alapjog lehetne és biztonságot adhatna a nemzeti kisebbségek számára. Kijelentette: a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy, és e téren átfogó uniós szabályozásra van szükség. Rámutatott: az állampolgárság nem szükségszerűen azonos a nemzeti identitással, azok elválnak egymástól. A nemzeti kisebbségvédelem alapja az identitáshoz való jog – fűzte hozzá, kiemelve: az egyéni jogok mellett szükséges a kollektív jogok megfogalmazása is. Egy állam területén élő nemzeti kisebbségek alkotó elemei az államnak, ez nem mondható el például Romániáról, Szlovákiáról, Ukrajnáról, ahol nem tekintik államalkotó tényezőnek a nemzeti kisebbségeket.

Hírdetés

Kalmár Ferenc miniszteri biztos felidézte, azt kezdeményezték, hogy a nemzeti kisebbségek hatékony védelmének előmozdítása legyen prioritása a magyar ET-elnökségnek. Beszámolt arról, hogy négy konferenciát rendeztek a témában, és azt mondta: a nemzeti kisebbségvédelem elfelejtett téma Európában, azt újra a politika asztalára kell tenni. Jelenleg nem előrelépés történik a nemzeti kisebbségek védelmében, hanem visszalépés – mondta.

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a helyzetet Kárpátalján tragikusnak minősítette, Felvidéken és Erdélyben kritikusnak, míg a Vajdaságban biztatónak, Drávaszögben és Muravidéken elfogadhatónak nevezte. Minden, a nemzeti kisebbségeket megillető jog biztosításában igyekeznek részt venni az intézeten keresztül – mutatott rá, hozzátéve: a biztos jövőt a nagypolitikának kell megteremtenie. Csóti György kiállt a külhoni magyarság személyi elvű, kulturális és területi autonómiája, illetve ezek kombinációjának biztosítása mellett.

Beke István és Szőcs Zoltán a velük történt eseményeket idézték fel. A két kézdivásárhelyi férfit 2018. július 4-én ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. Pár nap híján négy évet töltöttek le a büntetésből. Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik Szőcs Zoltán és Beke István ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen. Beke István úgy fogalmazott: az igazi terrorizmus az a félelem, amit egy politikai rendszer kelt ürügyei igazolása érdekében. Nem ők azok, akiknek azt a kérdést fel kell tenni, hogy mi történt, hanem azoknak az érdekcsoportoknak, amelyek az egész ügyet kitalálták, és a forgatókönyvet megírták – jegyezte meg. Szőcs Zoltán azt mondta: a mai napig nem hiszi el, hogy a 21. században, a nemzetek Európájában ilyen megtörténhet, hogy embereket koholt vádak alapján börtönbe lehet juttatni. Még hisz abban, hogy Strasbourgban sikerül majd igazságot szolgáltatni nekik – tette hozzá. Korom Ágoston, a KJI jogásza jelezte: uniós jogra alapozott kártérítési pert indítanak az ügyben az elkövetkező hetekben.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »