Kárpátalján misézett és családokkal találkozott Kovalcsik Zoltán Cirill ferences szerzetes Száz Ildikó2025. 01. 09., cs – 14:14 Érsekújvár |
Az adventi lelki napot még Érsekújvárban tartotta Kovalcsik Zoltán Cirill ferences szerzetes, aki több mint húsz évig állt az érsekújvári magyar hívek szolgálatában, majd Kárpátaljára indult. Az ott élő magyar családoknak tartott több településen is szentmisét, a helyiek mindenütt nagy szeretettel fogadták.
Jót tenni jól – vallja Cirill atya. Ezért is döntött úgy, hogy az érsekújvári magyar közösség egyik tagjával, Száraz Viktorral a nehéz időket élő kárpátaljai magyarokhoz látogat. Misét szolgáltat, megerősíti a rendkívül ínséges, rettegett időkben élőket Isten igéjével.
A ferences szerzetesről köztudott, hogy az utóbbi években nem kevés megpróbáltatásban volt része. Idestova két évtizeden át szolgálta a szlovák ferences rendtartomány felkérésére az érsekújvári magyar híveket, amikor tájékoztatták arról, hogy nincs szükség a további szolgálatára Érsekújvárban. Holott cukorbetegséggel küzdve, túl a lábamputáción is rendületlenül ellátta feladatait szentendrei tanárként és utazó szerzetesként egyaránt.
Az idei ünnepeket talán emiatt is szerette volna egy olyan közösség tagjaival tölteni, akik a háború árnyékában, dacolva a félelemmel és a nélkülözéssel sem gyengülhetnek meg a hitükben. „Cirill atya szentmisét szolgált a kárpátaljai Sislócon, Szelmencen, Pallón, majd Palágykomoróson, Gálocson és Palágyon, végül pedig Ungvárott is találkozott a magyar keresztényekkel. Az utolsó két napon már nem érezte túl jól magát, egészségügyi gondjai voltak, jelenleg szövődményes tüdőgyulladással kórházi kezelésre szorul. A Kárpátalján töltött napok azonban mindkettőnk számára felejthetetlenné, rendkívüli módon építővé váltak!” – tudtuk meg Viktortól.
Egyetlen prédikáción sem felejtett el szólni Cirill atya az érsekújvári magyarok közösségéről, az ott élő családokról.
Olyan helyeken jártak Kárpátalján, ahol alig akadt család, ahonnan nem ment volna férfi a frontra. Rettegésben élnek az édesanyák, hogy a fiaikat még fiatalabb korban, alig 16 évesen kihajthatják a frontra, amint életbe lép az újabb szigorítás.
A kárpátalji utazás kapcsán megtudtuk továbbá, hogy mélyen átélték a vendéglátóik aggodalmait, illetve azoknak az anyáknak, feleségeknek a félelmeit, akik az otthonukból, vagy az utcáról elvonszolt, besorozásra váró férfiak ungvári gyűjtőtáboránál várakoznak órákon át, sírva. Senki sem sejti, melyik frontra kerülnek ki.
Korábban háromszáz-négyszáz euró is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy valakit kimenekítsenek a háború sújtotta országból, manapság már öt-hat ezer eurót is elkérnek a szállítók. Cirill atya látogatása idején is feltűnt esténként egy elsötétített fekete személygépkocsi, amellyel folyamatosan pásztázzák az utcákat. Ellenőrző pontok nagyon sok helyen találhatók, minden produktív korban lévő férfit igazoltatnak.
„Cirill atyával a hosszas vonat úton hazafelé sokat beszélgettünk a háború borzalmairól. Számomra felfoghatatlan, hogy a politikusok sakkozása miatt hús-vér embereket terelnek ki a frontra. A fiatalok a szentmisékre se mernek elmenni. Azokon a területeken, ahol mi jártunk, a római katolikus és a görög katolikus szentmiséket tartanak váltakozva, egyik héten az egyik templomban, másik héten a másikban. Emellett iszonyatos paphiány van a térségben, ami idővel rányomhatja bélyegét a helyi hitéletre”
– mondta Viktor.
Sok polgármestert is elvittek a frontra, akad olyan térség, ahol 6 település közül 5-ből elvonszolták és besorozták a polgármestereket, és az itthon maradó községvezető kénytelen ellátni hat község ügyes-bajos dolgait. Nagy-nagy szeretettel fogadták az atyát a szegényesebb, de rendezett portákon. Volt ahol krumplihéjlevest főztek a vendégeknek. Egy idős, vak férfi a könnyeivel küzdve szabadkozott, hogy nem adhat nekik semmit, és fogadjanak el tőle ajándékul egy dalt, amit el is énekelt.
Majnek Antal emeritus püspök társaságát élvezhette ott tartózkodása idején Kovalcsik Zoltán Cirill atya. Viktor a püspöki gépkocsival eljutott a Szlovák Vöröskereszt eperjesi önkénteseihez, akik a katolikus karitász adományait, tartós élelmiszert és meleg ruhát hoztak a rászorulóknak egy több ezer személy lakta cigány péróba. Majnek Antal Budapesten született, a villamosmérnöki diploma megszerzése után jelentkezett az Assisi Szent Ferenc által alapított Kisebb Testvérek Rendjének Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett magyarországi provinciájába. A Szentendrei Ferences Gimnázium fizika-technika és hittan szakos tanára volt, ahol Cirill atya is tanított. A rendszerváltás után 1989-ben két rendtársával együtt érkezett Kárpátaljára a magyar hívek szolgálatára. Huszti plébánosként a huszti és a técsői járásban végzett lelkipásztori szolgálatot, 1993-tól ellátta a kárpátaljai magyar hívek vikáriusi szolgálatát. Az Ukrán Római Katolikus Püspöki Konferencia migráció, cigánypasztoráció és ökológia felelőse, aki mélyen együttérez a háború borzalmait, annak súlyos következményeit viselő családokkal.
Az eddig is szükséget szenvedők a háború miatt ma már mélyszegénységben élnek, mások folyamatos segítségére szorulnak. Cirill atya meghívására remélhetőleg a húsvéti ünnepek idején Majnek Antal püspök atya ellátogathat Érsekújvárba, és megismerkedhet az itt élő magyarok közösségével. Ezzel is megerősítve a szlovákiai magyarok és a kárpátalji magyarok közösségeinek kapcsolatát.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »