Kárpátalján kiraboltak egy benzinkutat (Fotók, Video)

A kárpátaljai rendőrök őrizetbe vették az egyik Nagyszőlős melletti benzinkút igazgatóját, akit több mint 200 ezer hrivnya eltulajdonításával gyanúsítanak.

A Kárpátaljai Rendőrség közleménye szerint június 22-én bejelentés érkezett a rendőrségre egy Nagyszőlős melletti benzinkút alkalmazottjától.

A bejelentő elmondta, hogy a széfből ismeretlen körülmények között eltűnt több mint 200 000 hrivnya.

A helyszínre kiérkező nyomozók az összegyűjtött adatok alapján úgy vélték, hogy a benzinkút igazgatójának köze lehetett a pénz eltűnéséhez.

Hírdetés

Úgy tudni, hogy aznap 11 óra 30 perc körül a 22 éves vezető bement abba a helyiségbe, ahol a pénzt tartották, és távozása után derült ki, hogy eltűnt a bevétel.

A videokamerás megfigyelő-rendszer segítségével a rendőrök megállapították, hogy a férfi elhagyta a régiót. A rendőröknek Ivano-Frankivszk városában sikerült őrizetbe venni a gyanúsítottat.

A benzinkút igazgatójának járművében a rendfenntartók lefoglalták a hiányzó pénzt, amelyet visszaadnak a cégnek.

Ukrajna hatályos törvényei szerint a bűncselekmény gyanúsítottját ideiglenes fogdában helyezték, akit öt évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyeget. Az ügyben folyamatban van az előzetes vizsgálat – közölte a Kárpátaljai Rendőrség Kommunikációs Osztálya.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »