Kárpátaljai kényszersorozás: Menczer Tamás válaszolt az ukrán nagykövetnek, aki türelmet kért egy interjúban

Kárpátaljai kényszersorozás: Menczer Tamás válaszolt az ukrán nagykövetnek, aki türelmet kért egy interjúban

Ukrajna budapesti nagykövete, Sándor Fegyir egy interjúban beszélt a kárpátaljai katona, Sebestyén József haláláról, akit a hozzátartozói szerint az ukrán sorozók vertek agyon. A nagykövet azt mondta, hogy szerinte a magyar kormány sokszor túl elhamarkodottan cselekszik az efféle ügyekben. Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója erre válaszolva azt üzente: „Nem tűrjük csendben egy magyar agyonverését.”

Sándor Fegyir az Ukrinform ukrán állami hírügynökségnek adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy szerinte egyes magyar politikusok átlépik „az etikai normák határait” az ukrajnai ügyekkel kapcsolatban. Ezután beszélt konkrétan Sebestyén József haláláról, valamint a palágykomoróci templom felgyújtásáról is, amelyekről azt mondta: a magyar fél sokszor a tények ellenőrzése nélkül, túl érzelmesen reagál, de most türelemre van szükség, mert a jelenlegi helyzetben csak Oroszországnak jó, ha konfliktus van a magyarok és ukránok közt.

A nagykövet emellett arról is beszélt, hogy szerinte meg lehet változtatni a magyar kormány álláspontját Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban.

A diplomata az interjúban kulcsfontosságúnak nevezte a jószomszédi viszony építését, és azt mondta, hogy jelenleg is zajlik szakértői munka a kárpátaljai magyarokkal szembeni jogsértések orvoslása érdekében. Továbbá arról is beszélt: alig várja, hogy találkozhasson Orbán Viktorral, szívesen sétálna vele egyet Székesfehérváron, de mivel nemrég lépett hivatalba, először felméri a lehetőségeket – hangzott el az interjúban a 444.hu szerint.

Menczer Tamás reagált

A Fidesz kommunikációs igazgatója egy Facebook-poszttal válaszolt a nagykövetnek, amelyben azt írta, hogy két állításra szeretne reagálni.

„Sebestyén József agyonverésével kapcsolatban a nagykövet azt mondta, hogy »a magyar fél gyakran túl érzelmesen reagál.« Jelzem nagykövet úrnak, hogy ha egy magyar állampolgárt kényszersorozás közben agyonvernek, akkor igen, mi elég érzelmesen reagálunk… Nem tűrjük csendben egy magyar agyonverését.”

Hírdetés

– írta Menczer Tamás.

Hozzátette: „Azt is állítja nagykövet úr, hogy lehetséges Magyarország álláspontjának megváltoztatása Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. És világosan utal arra, hogy a nagy országoknak (G7) nyomást kell gyakorolniuk Magyarországra. Illetve utal az áprilisi választásra, nyilvánvalóan abban bízik, hogy az ukránbarát Magyar Péter és Tisza Párt győz.

Nos, nagykövet úr!  Nem, nem, soha! A magyarok döntését senki nem változtathatja meg, több mint 2 millió ember mondott nemet Ukrajna uniós tagságára, elvárjuk, hogy ezt mindenki tartsa tiszteletben. Akármilyen támadással, nyomásgyakorlással próbálkoznak, a magyarok döntését és érdekeit meg fogjuk védeni. Akármilyen támadással, nyomásgyakorlással próbálkoznak, a magyarok döntését és érdekeit meg fogjuk védeni” – írta Menczer Tamás.

A politikus végül azt írta: „A magyarok azokat a politikusokat, akiknek gazdáik vannak, akik Brüsszel bábfigurái, mindig elzavarják. Így lesz Magyar Péterrel is. Önöknek van Zelenszkijjük, látjuk, mire mentek vele. Az önök komédiása és az ön által várt ripacs nagyon hasonlítanak egymásra. Mi, magyarok ebből nem kérünk. Nekünk nem kell Zelenszkij.”

Forrás: hirado.hu

Borítókép: Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója beszédet mond a nemzeti konzultációval kapcsolatos országjárás pécsi állomásán tartott lakossági fórumon 2024. november 27-én (Fotó: MTI/Kacsúr Tamás)

The post Kárpátaljai kényszersorozás: Menczer Tamás válaszolt az ukrán nagykövetnek, aki türelmet kért egy interjúban appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »