Károly 500 év után az első brit király, aki a pápával imádkozott

Károly 500 év után az első brit király, aki a pápával imádkozott

III. Károly király csütörtökön találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban. Ez az állami látogatás 500 év óta az elsőként vonul be a történelembe, amikor a brit uralkodó – mint az anglikán egyház feje – nyilvánosan imádkozott a pápával. Erről a TASR az AFP hírügynökség jelentése alapján számolt be.

Az ökumenikus istentiszteletet, amelyet déli 12 órakor tartottak a Sixtus-kápolnában, Leó pápa és Stephen Cottrell yorki érsek – az anglikán egyház jelenlegi legmagasabb rangú egyházi vezetője – együtt celebrálták. Az istentiszteleten különös figyelmet szenteltek az integrális ökológiának, amely téma közel áll a királyhoz és Leó pápához egyaránt, és közel állt elődjéhez, Ferenc pápához is.

Az istentiszteletet a pápával tartott magánkihallgatás előzte meg, amelyre az Apostoli Palota könyvtárában került sor, valamint megbeszélés Pietro Parolin bíborossal, a Vatikán államtitkárával. Kamilla királyné ez idő alatt a saját programja keretében meglátogatta a Pál-kápolnát.

Délután Károly király felesége kíséretében részt vesz egy istentiszteleten a Rómában található Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, amely a négy nagy pápai bazilika egyike, és a hozzá tartozó Benedek-rendi apátsággal együtt történelmi kapcsolatokkal rendelkezik az angol koronával.

  A király ott megkapja a Szent Pál-bazilika „királyi rendtársa” címet. A brit uralkodó számára kijelölnek egy széket is, amelyen az ő címere, és a János evangéliumából származó latin idézet: „Ut unum sint (Hogy mindnyájan egyek legyenek)” lesz látható. Ezt a széket kifejezetten Károly király számára tervezték és készítették, és a jövőbeni brit uralkodók számára is fenntartva marad.

Hírdetés

Viszonosság keretében Károly III. király LeÓ pápának adományozta a windsori kastélyban található Szent György-kápolna pápai rendtársa címet.

Az AFP emlékeztetett arra, hogy a brit uralkodó az anglikán egyház feje, amely a 16. században, VIII. Henrik uralkodása alatt jött létre, amikor Anglia elszakadt a katolikus egyháztól, miután a pápa megtagadta a király Aragóniai Katalinnal kötött házasságának érvénytelenítését. Ez a szakadás évszázadokon át tartó feszültséghez vezetett, de a modern időkben a két egyház közötti kapcsolatok barátságosak.

A 76 éves Károly király, aki jelenleg egy meg nem határozott rákbetegség kezelését kapja, már ötször járt a Vatikánban – még walesi hercegként – és három pápával találkozott. Utoljára április 9-én látogatott a Vatikánba, mindössze néhány nappal Ferenc pápa halála előtt, aki akkor magánkihallgatáson fogadta őt.

A király Ferenc pápa temetésére a fiát, Vilmos herceget küldte. Leó pápa beiktatási miséjén a brit monarchiát Károly öccse, Eduárd edinburgh-i herceg képviselte.

Teraz.sk

Nyitókép forrása: AP Photo/Andrew Medichini


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »