Karmikus igazságszolgáltatás

Karmikus igazságszolgáltatás

Ez egy nagyon kemény írás!

London köztudomásúlag a késelések világközpontja. A brit főváros unalmas mindennapjait többnyire feketék jóvoltából színesítő késelésjárvány (epidemic of black knife crime) főleg fekete tinédzserek körében szedi áldozatait. Nemrég azonban egy 69 éves őshonos parlamenti képviselőt szurkált halálra egy 25 éves szomáliai bevándorló.

Az eset morbid iróniájaként David Amess konzervatív létére a BLM fehérellenes terrormozgalom elkötelezett támogatójának számított. Lényegében tehát beteljesedett rajta a karmikus igazságszolgáltatás. Távolról sincs egyedül. Íme, egy reprezentatív válogatás a magafajták kóreseteiből (vö. patologikus altruizmus), akiket nyugaton a „társadalmi igazságosság harcosai” (social justice warrior) néven tartanak nyilván.

Amy Biehl (26) amerikai egyetemista, apartheidellenes aktivista Dél-Afrikában. Egy néger csürhe, amely fehérek vezette gépkocsikra támadt Fokvárosban, kirángatta az autójából és meglincselte 1993 augusztusában. Pippa Bacca (33) olasz leszbikus feminista menyasszonyi ruhában stoppolva akart eljutni Jeruzsálembe a „népek és nemzetek közötti házasságot” reklámozva, de csak Törökországig jutott, ahol többen megerőszakolták, megölték és kirabolták 2008 márciusában. Kirsten Brydum (25) amerikai szélsőbalos aktivista szociális érzékenyítőtúrára indult a bűnözéstől leginkább fertőzött városokba, Detroittól Saint Louison át New Orleansig, ahol egy néger sorozatgyilkos megerőszakolta és meggyilkolta 2008 szeptemberében.

Elin Krantz (27) svéd baloldali aktivista Facebook-profilképén a „Szeretjük a különbözőséget” antirasszista jelkép díszelgett. Egy 23 éves etióp, aki feleségével és gyerekeivel a svéd jóléti állam nyakán élősködött Göteborgban, megerőszakolta és agyonverte 2010 szeptemberében. Kevin Sutherland (24) amerikai demokrata párti aktivista a közösségi médiában nehezményezte, hogy az USA „erőszakosan bánik a Fekete Párducokhoz csatlakozó afroamerikai fiatalokkal”, és hogy „több fekete férfi van börtönben, mint rabszolgaságban 1850-ben”. A washingtoni metróban halálra késelte egy fekete tinédzser a telefonjáért 2015 júliusában. Sharon Gray amerikai egyetemista egyik Twitter-bejegyzésében erőszakra hergelte a Trump-ellenes néger tüntetőket 2016 márciusában Chicagóban. Kormányellenes tüntetők halálra kövezték Etiópiában 2016 októberében.

Corinna Mehiel (34) amerikai képzőművészként a „fehér kiváltság” kipellengérezését tartotta ars poeticájának. Egy 28 éves néger megerőszakolta, megkínozta, kirabolta és halálra szurkálta washingtoni lakásán 2017 márciusában. Zaida Catalán (37) svéd zöldpárti politikus, a nyitott határok és a faji egyenlőség fanatikus híve egy EU-küldöttség tagjaként a nemi erőszak tanulmányozására utazott Kongóba, ahol megerőszakolták és rituálisan lefejezték 2017 márciusában. Brittany Burfield (37) amerikai négerbarát befogadott az otthonába egy 37 éves fekete börtöntölteléket barátnőstől, hogy segítse „újra egyenesbe hozni az életüket”. Amikor később, 2018 júniusában arra kérte őket, hogy távozzanak, az afroamerikai úriember olyannyira zokon vette a rasszista provokációt, hogy az irgalmas szamaritánus belehalt.

Hírdetés

Sean Buchanan (45) amerikai család­apa elszántan védelmezte az USA-ba illegálisan bevándorlókat, mígnem kilapította egy kamion, amelyet egy salvadori illegális bevándorló vezetett érvénytelen jogosítvánnyal 2019 augusztusában. Öt gyereket hagyott árván, köztük két Afrikából adoptált sihedert. Audrey Coi­gnard (27) francia egyetemista és migráns­ajnározó aktivista befogadott a házába és az ágyába egy „szakadt külsejű és az utcán magában beszélő” szudáni illegális bevándorlót, aki hálából halálra késelte 2019 szeptemberében. Jack Merritt (25), az angol feminista szójafiú mintapéldánya (állandó bárgyú vigyor, mindkét fülében fülbevaló, legalább három ujján aranygyűrű stb.) a multikulti fanatikus szószólója. Egyetemi disszertációjában nehezményezte, hogy a népességen belüli számarányukhoz képest túl sok etnikai kisebbségi fiatalt tartanak fogva a brit börtönökben. Halálra késelte egy korábban rehabilitáltnak nyilvánított pakisztáni dzsihadista egy, a volt rabok rehabilitálásának szentelt londoni konferencián 2019 novemberében.

Tessa Majors (18) amerikai antifasiszta, BLM-párti, leszbikus, feminista egyetemista. Halálra szurkálta egy 13 éves néger suhanc a New York-i Harlemben 2019 decemberében. Jean Dussine (63) francia nyugdíjas tanár és egy migránsajnározó társadalmi szervezet elnöke befogadott a lakásába egy húszéves afgánt, aki agyonverte a saját ágyában 2020 májusában. Charline Fouchet (30), az Aix-en-Provence-i Egyetem doktorandusza egyike annak a hat fehér szélsőbalos aktivistának, akiket Nigerben gyilkoltak meg a védenceik humanitárius missziójuk (vagyis az afrikai népességrobbanás eszement támogatása) során 2020 augusztusában.

Joseph Vindel (29) amerikai BLM-aktivista el akarta adni a biciklijét egy húsz­éves feketének New Orleansban, aki fizetésképpen kitömte ólommal 2021 márciusában. Talán ha tudta volna, hogy az áldozata érte kampányolt a sajátjaival szemben, akkor csak a biciklijét veszi el tőle. Anat Kimchi (31), az egyik amerikai egyetem izraeli születésű doktorandusza egyik kriminológiai tanulmányában azt fejtegette, hogy az amerikai igazságügyi rendszer rasszista a „fiatal és drogos feketékkel” szemben. Amikor egy chicagói hajléktalantábor környékén őgyelgett, hogy a „fehér felsőbbrendűség” fekete áldozatait tanulmányozza, utóbbiak egyike leszúrta 2021 júniusában. Olivier Maire (60) francia katolikus pap elszállásolt egy 40 éves ruandai illegális bevándorlót, aki 2021 augusztusában agyonszúrta, miután korábban már a nantes-i székesegyházat is felgyújtotta.

Amerikában fehér rasszisták terjesztik azt a botrányosan előítéletes közmondást, miszerint „around blacks, never relax” (kb. feketék környékén soha ne lazíts). Egészen elképesztő ez a bigottság, amelyet empirikusan szinte semmi sem támaszt alá. Legfeljebb az előbbi és hasonló esetek végtelen sorozata.

Gazdag István – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »