A piarista rend alapítójának liturgikus emléknapján (ami a rendben főünnep), augusztus 25-én közzétett ünnepi üzenetében a Piarista Rend Generálisi Kongregációja Kalazanci Szent József örökségére és a piarista küldetés ma is eleven üzenetére irányítja a figyelmet. Az alábbiakban a levél teljes szövegét közöljük.
A Piarista Rend Generálisi Kongregációjának levele Kalazanci Szent József főünnepén
Kedves Testvérek a Kegyes Iskolák közösségében!
A San Pantaleóból, a rend generálisi házából írunk nektek, ahol Kalazanci Szent József nyugszik, és ahol élete utolsó éveit töltötte, teljesen annak a népiskolának és keresztény iskolának szentelve magát, amely néhány évvel korábban a Santa Doroteában született meg. Itt mintha minden róla beszélne. Minden augusztus 25-én megünnepeljük emléknapját, és hálát adunk életéért.
De ez az ünnep arra is hív bennünket, hogy feltegyük magunknak a kérdést: hogyan inspirál bennünket ma Kalazancius?
Amikor rá gondolunk, milyen kép jelenik meg előttünk? A papé, aki Róma utcáin felfigyel arra a sok gyermekre, akik nem járnak iskolába? A tanáré, akit diákjai vesznek körül? Az alapítóé, aki maga köré gyűjti első társait? Az idős emberé, aki derűsen és szilárdan kitart a reményben, amikor műve összeomlani látszik?
Milyen erőt közvetít számunkra? Hogyan segít bennünket abban, hogy piaristának érezzük magunkat és piaristaként éljünk?
Többet kell beszélnünk Kalazanciusról, jobban meg kell ismernünk életét és írásait, meg kell osztanunk egymással, mit ébreszt bennünk, és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogyan élhetjük meg ma alapvető felismerését. Kalazanci Szent József nem csupán történelmünk tiszteletre méltó alakja. Akkor is közel kerülünk hozzá, amikor türelmesen tanítunk, védelmezzük a kicsinyek méltóságát, kísérünk egy családot, vagy lehetőséget kínálunk annak, akinek látszólag semmilyen lehetősége sem volt…
Ünnepünk evangéliuma arra emlékeztet bennünket, hogy Jézus egy gyermeket állított tanítványai közé, és ezt mondta nekik: „Aki tehát olyan jelentéktelenné lesz, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb a mennyek országában” (Mt 18,4).
Kalazancius egész életével megértette ezt az evangéliumot. Mielőtt bármit tanított volna,
Ezt kérte attól is, akire egyik első közösségünk vezetését bízta: „Mindenkinek arra kellene törekednie, hogy a legalázatosabbá váljon, mert aki ebben megelőzi a többieket, az lesz a legszentebb Isten színe előtt. Főtisztelendőséged buzdítsa őket példájával: olykor szolgáljon fel nekik az asztalnál, csókolja meg a lábukat, és segítsen nekik a leghétköznapibb dolgokban, mert ezeknek és az ezekhez hasonló, a felebarát megsegítésére végzett cselekedeteknek nagy érdemük van Isten színe előtt.” [1]
Ez az alázat nem gyengeség és nem a kezdeményezőkészség hiánya. Annak az embernek a szabadsága, akinek nincs szüksége arra, hogy az első helyet foglalja el, mert felfedezte a szolgálat nagyságát. Annak a magatartása, aki nem elégszik meg azzal, hogy megmondja másoknak, mit kell tenniük, hanem személyesen is bekapcsolódik, példát mutat, és a legegyszerűbb feladatokból is kiveszi a részét.
Idén ezen az ünnepen az evangéliumnak ez az igazsága egészen konkrét módon tárul fel előttünk. A Venezuelát június 24-én, Kolumbiát pedig augusztus 10-én sújtó földrengés annak a sok embernek a szenvedésével szembesít bennünket, akik elveszítették szeretteiket, otthonukat, iskolájukat, megélhetésüket.
arra ösztönöz, hogy kísérjünk, támogassunk és újjáépítsünk, de nemcsak a megrongálódott épületek helyreállításán kell munkálkodnunk, hanem azoknak a mélyebb és kevésbé látható sebeknek a begyógyításán is, amelyeket a félelem és a veszteség ejtett az embereken, a családokon és a közösségeken.
Szeretnénk szívből köszönetet mondani az érintett rendtartományokban dolgozó rendtagoknak, világi munkatársaknak, pedagógusoknak és önkénteseknek mindazért, amit tettek és tesznek, továbbá mindazoknak, akik a rend más részeiből imádságukkal és segítségükkel kifejezték együttérzésüket. Amikor a Kegyes Iskolák közösségének valamelyik része szenved, mindannyian arra kapunk meghívást, hogy közel legyünk hozzá: a piarista közösségvállalás az imádságban, de a szolidaritásban és a konkrét segítségnyújtásban is kifejeződik.
Kalazanciust ünnepelni azt jelenti, hogy folytatjuk az általa megkezdett utat. Feltesszük magunknak a kérdést: Kik azok a gyermekek, akik arra várnak, hogy valaki ugyanolyan figyelemmel forduljon feléjük, mint Kalazancius? Milyen nevelési-oktatási szegénység sürgeti jelenlétünket; milyen egyszerű feladatokat vállalhatunk magunkra? Milyen megszokott, biztonságot nyújtó keretek közül kell kilépnünk, és milyen bátor döntéseket kell meghoznunk?
Ezen az ünnepen Kalazancius közbenjárását kérjük tanulóinkért és családjaikért; a pedagógusokért, a lelkipásztori és szociális szolgálatban tevékenykedőkért; a piarista világiakért és a testvériségekért; mindazokért, akik közreműködnek küldetésünkben; valamint a piarista rendtagokért.
Boldog Kalazancius-ünnepet!
Kelt a San Pantaleóban, a rend római anyaházában, 2026. augusztus 25-én
Piarista Rend Generálisi Kongregációja
[1] San José de Calasanz: 1628. július 15-i levél, in Opera Omnia, Volumen II. Cartas 501–1000, ed. José P. Burgués – Ricardo Cerverón, Instituto Calasanz de Ciencias de la Educación, Madrid, 2019, 405.
Forrás és fotó: piarista.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
