Kari Geriék korlátozásai: kötelező lesz a maszkviselés zárt térben, kezdődik az oltatlanok kizárása

Kari Geriék korlátozásai: kötelező lesz a maszkviselés zárt térben, kezdődik az oltatlanok kizárása

Kötelező lesz a maszkviselés Budapest területén a zárt terekben – közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala.

Hírdetés

"A Főváros vezetése nem fog a kormányra várni, a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén dönteni fognak arról, hogy elrendeljék Budapest közigazgatási területén zárt terekben a maszkviselést. A zárt térben való maszkviselés mellett szombattól a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. intézményei, fürdői csak védettségi igazolvánnyal vagy az oltást igazló dokumentummal látogathatók" – közölte a főváros.

"Mivel az esetszámok egyre jobban emelkednek, napok óta száz felett a halálos áldozatok száma, így a közös együttélés szabályai miatt kell cselekedni, hiszen az emberéleteknél semmi sem fontosabb" – írja a főváros. "Hazánkban több, mint 30 ezer áldozatot követelt eddig a járvány, így a kormány tétlensége több mint felelőtlenség. Semmilyen politikai haszon nem származhat emberéletek veszélyeztetéséből" – emelik ki.

"Budapest vezetése ezúton is köszöni a budapestiek együttműködését, hiszen amióta kötelező a maszk használata a közösségi közlekedés járatain, még nem kellett komoly büntetéseket kiosztani, a legtöbben fegyelmezetten viselik a maszkot" – zárul a Portfolió által ismertetett  közlemény.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »