Kardos Gyula: Az istenfélő Jób

Kardos Gyula: Az istenfélő Jób

Portik Noémi, M. Klarissza mallersdorfi ferences nővér a Vasárnap erdélyi katolikus hetilap 2025/38-as számában megjelent írásában Kardos Gyula Az istenfélő Jób című alkotását mutatja be.

Kardos Gyula 1857-ben látta meg a napvilágot Baján. Tanulmányait a Budapesti Mintarajziskolában, majd 1877 és 1883 között a müncheni Képzőművészeti Akadémián végezte, ezzel megalapozta művészeti ismereteit. Visszaköltözve Budapestre Benczúr Gyula mesteriskolájának tagjaként folytatta tevékenységét.

Munkásságát tekintve a portréfestészetben ért el kiemelkedő eredményeket részletgazdag kidolgozottságával és remek személyiségábrázolásával.

A következőkben egy olyan alkotását szeretnénk bemutatni, amelyen szintén erőteljesen ragadta meg az emberi érzelmek mélységeit.

Az istenfélő Jób címet viselő műve egy olyan ószövetségi személyt mutat be, aki mindenét elveszítette, igaz volta ellenére. A mű a szenvedés misztériumát keresi, bár nem adja meg a konkrét választ. A történetben

Hírdetés

A festményen azt a jelenetet láthatjuk, amikor Jób mindenét elveszítve teljes meztelenségében és kiszolgáltatottságában a földön hever, miközben barátai tanácsokkal látják el. Jób a meg nem értettség és magány kínjait átélve Istenhez kiált, és kitart saját igaz volta mellett – amelyet végül maga Isten fogad el, bár szembesíti Jóbot azzal, hogy csak a Teremtő lehet mindenek tudója, és minden élet hozzá tartozik.

Jób a festmény központi részén látható, elhatárolódva a barátaitól és a környezettől. Testtartása meggörnyedt, kifejezve a testi-lelki terheket, amelyeket átél. Az alkotás egyszerre tekinthető vallásos és egzisztenciális üzenetűnek, hiszen nemcsak ábrázolja az ószövetségi eseményt, de egyúttal egy általános emberi tapasztalatot is bemutat.

Az írás megjelent a Vasárnap 2025/38-as számában.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »