Kard által vész, ki kardot ragad

Szegény, kirekesztett Józsika nem tudta feldolgozni a rasszista támadást, ezért roma szamurájjá képezte magát és kardot ragadott, hogy bosszút álljon mindazokon, akik felelősek a szegregációért.

Emlékeznek még Patai Józsikára? Ki ne emlékezne! Ő volt az a 15 éves cigány fiú, akit 2005-ben „egy szóváltást követően” a 21-es buszon keresztülszúrtak egy szamurájkarddal. A ballib megmondóemberek fröcsögő nyállal vetették rá magukat az ügyre, és anélkül, hogy annak hátteréről a legcsekélyebb információjuk lett volna, rasszista támadást kiáltottak.

Józsika védelmében a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége tüntetést szervezett a Moszkva térre, ahol Horváth Aladár, György Péter és Tamás Gáspár Miklós is beszédet mondott, utóbbi kijelentette, hogy Magyarországon tombol a rasszizmus, és ő nem akar fajüldözők között élni. A mesterségesen gerjesztett sajtóhisztéria hullámai a Parlament falát is elérték, még a miniszterelnök is megszólalt az ügyben.

Hírdetés

Aztán jött a méretes pofáresés, amikor kiderült, hogy a szamurájkard másik végén álló elkövető, a két évvel idősebb Gyurcsa Mihály alias „Mortimer” szintén cigány származású. Az egyébként szektás családi hátterű Mortimert jogerősen 3 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, TGM bocsánatot kért, az ügyet pedig – Tomcat és a Jobbik ellentüntetése mellett – gyorsan elsikálták.

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »