Karanténszabályok állíthatják választás elé a Tour de France résztvevőit

Karanténszabályok állíthatják választás elé a Tour de France résztvevőit

A tokiói olimpiára tervezett karanténszabályok állíthatják döntés elé azokat az országúti kerékpárosokat, akik az ötkarikás játékok előtt a Tour de France-on vagy a női olasz körversenyen szerettek volna rajthoz állni.

A cyclingnews szakportál kiemelte: a koronavírus-járvány miatt idénre halasztott olimpia előtt jelen állás szerint minden résztvevőre kéthetes kötelező karantén vár, márpedig a férfiak francia körversenye július 18-án zárul, a japán fővárosban pedig hat nappal később, július 24-én rendezik a mezőnyversenyt. A nők legrangosabb viadalának számító Giro Rosa július 11-én ér véget, épp 14 nappal a július 25-i olimpiai mezőnyverseny előtt.

Korábbi elképzelések szerint a két, buborékban megrendezésre kerülő viadalon résztvevő bringásokra és stábtagokra rövidebb karantén várt volna a szigetországba érkezést követően.

Hírdetés

Amennyiben viszont mindenkire vonatkozni fog a kéthetes előírás a játékokon való szereplés előtt, úgy több kerékpárosnak is választania kell a körversenyek és az olimpiai részvétel között.

Japánban vasárnap éjfél óta nem adnak ki vízumot a koronavírus új, a korábbi variánsoknál sokkal fertőzőbb törzsének felbukkanása miatt.

A kelet-ázsiai országban eddig több mint 230 ezren fertőződtek meg a vírussal, a halálesetek száma pedig meghaladta a 3200-at.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »