Karácsonyt boldogsággal töltik el a szankciók

Karácsonyt boldogsággal töltik el a szankciók

Mismásol, ködösít, és beleabalyodik a saját hazugságaiba.

Karácsony Gergely örül a szankciós csomagnak. Illetve nem örül.

Egyelőre elég homályosnak tűnik az álláspontja, a jelek szerint ő maga sem tudja eldönteni, mit is gondol valójában. Igazából a dolog úgy szokott kinézni, hogy ha zártkörű megbeszéléseket folytat nyugati kollégáival vagy nyugati újságírókkal, illetve magukat Kijev polgármesterének kiadó szélhámosokkal, akkor mindig végtelenül boldog lesz, ha szóba kerülnek a szankciós csomagok, büszke rájuk, kimondottan igenli azokat. 

Ha viszont Magyarországon szembesíti mondjuk Bohár Dániel azzal, hogy ezek a bizonyos intézkedések tönkreteszik a magyar és az európai gazdaságot, inflációt és egekbe szökő energiaárakat hoznak, akkor már kevésbé lesz boldog, illetve elkezd hebegni meg habogni, zavartan nevetgélni, valamint ködösíteni, és olyanokat mondani, hogy ő igazából annak örül, hogy létrejött egy úgynevezett európai egység. Mert az ugye kiváló dolog, ha Európa egységes.

A többi pedig már-már szinte részletkérdés, tehát az, hogy Európa lakosai télen büszkén meg fognak fagyni, illetve úri hóborttá válik az otthoni főzés, a kádban ázás és az üzemanyagárak emelkedése miatt az autózás. Már ha egyáltalán lesz autó.

Mert egyrészt a félvezetők hiányát évek óta képtelen orvosolni a csodálatos és egységes EU, ami azt eredményezi, hogy gyakorlatilag nem lehet új autót kapni, másrészt tízmillió forint alatt részint kinevetik a nepperek a vásárlókat, részint kedvesen rollereket ajánlanak nekik közlekedésre. Az a helyzet, hogy jelenleg egy közepesen felszerelt Skoda kerül annyiba, mint amennyit néhány éve egy E osztályos Mercedesért kértek el a kereskedők.

Hírdetés

Pedig a szankciókról az volt a mondás, hogy azok fogják eldönteni a háborút, Putyin, aki ugye évek óta haldoklik (hiszen a híresen jól informált brit hírszerzők szerint legalább háromféle rák pusztítja jelenleg is a testét), szinte azonnal meg fog bukni, tekintve hogy Oroszország gazdasága bele fog rokkanni a föderációt sújtó embargóba.

Nos, egyelőre semmi ilyesmi nem történt, sok tekintetben pont az ellenkezője valósult meg. Az orosz állami vállalat, a Gazprom például rekordnyereséget könyvelhetett el, ellenben Európa közeljövője sötét; szegény és hideg. Az EU rettenetes helyzetbe sodorta magát és állampolgárait, jelenleg tízszeres áron lehet világítani, fűteni, és ahogy azt fentebb említettem, a tankolás is elviszi a fizetések egy jelentős részét.

Ezeket eredményezték azok a Karácsony Gergelyt boldogsággal eltöltő szankciók. Azok, amelyeket (amikor azt hiszi, hogy senki sem látja) üdvözöl, amelyek miatt lelkes lesz, és amelyek elégedettséggel töltik el. Azonban ha idehaza kérdezik róluk a véleményét, már egészen mást mond, hiszen pontosan tudja, hogy a szankciók üdvözlése körülbelül olyan, mintha a migrációt támogatná; felérne egy politikai öngyilkossággal.

Karácsony tudja ezt, ezért mismásol, ezért ködösít, és ezért gabalyodik bele a saját hazugságaiba, amikor a szankciókról kérdezik a véleményét.

Apáti Bence – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »