Karácsonyt a patkányok nem zavarják, de a kormány igen

Karácsonyt a patkányok nem zavarják, de a kormány igen

Hölgyeim és Uraim!

KariGeri irányításával folyamatosan zajlik a budapestiek kormány ellen való hergelése. Az nem számít, hogy kosz van a városban, hogy még a baloldali Havas Szófia szerint is Terézvárosban – amit jól ismer – egyáltalán nem ritka vendég se az emberi ürülék, se a mocsokban leginkább otthonosan mozgó rágcsáló, a patkány.

Ez se Karácsony Gergelynek, se más gyurcsányista fővárosi vezetőnek nem annyira fontos, mint a kormány ilyen-olyan okokból való, de kivétel nélkül alaptalan kritizálása.

KariGeri például legutóbb azzal rontott neki a kormány harmadik oltásra bíztató ösztönzésének, hogy szedje össze magát, mert nem lehet harmadik oltásra regisztrálni. Ami természetesen ezúttal is úgy fake news, ahogy van. Egyszerűbben fogalmazva a főpolgármester ezúttal sem mond igazat. A hazugságát pedig másik hazugsággal tetézi. Facebook oldalán azt állítja, a kormány olyan vakcinát vásárolt, amely az esetek többségében hatástalan az egyik legveszélyeztetettebb korcsoportban, a 60 év felettieknél. Már egy japán lap, a Nikkei is cáfolta Karácsonyt, amikor közzétette, hogy Magyarország a harmadik legjobb a világ 120 országából, ahol a járványt kezelték Kína és Új-Zéland mögött. Karácsony ennek ellenére pofátlanult továbbra is a kínai vakcina hatástalanságával riogat, miközben a Sinopharmmal közel egymillió magyar oltottak be, megóva őket vele a Covid akár halálos következményeitől is, s hozzájárulva ahhoz, hogy hazánk a harmadik legjobb legyen a világon a járványkezelésben, az emberek egészségének védelmezésében.

Eddig mintegy 100 ezer embert oltottak be harmadszorra. Egyik ismerősöm, aki anno Gyurcsány pártját, a Demokratikus Koalíciót alapította, a vérbaloldali Takács István Facebookján osztotta meg, hogy ő az Amerikai utat választotta, ott vette föl a harmadik oltást, mint 60 feletti érintett. Panasz egy kukk sem. György István kormánymegbízott szerint előfordulhat, hogy az érdeklődés miatt a rendszer frissülése 1-2 órát várakoztatja a jelentkezőt. Emellett az országban 78 helyen adnak be oltást. Ha valakinek a rövid várakozási idő is hosszú, az Budapesten kívül bármelyik oltóhelyre bejelentkezhet.

Jobb lenne tehát éppen Karácsonynak összeszednie magát, hogy ne adjon szinte naponta okot arra, hogy saját megnyilvánulásaival lejárassa, nevetségessé tegye önmagát. Az emberek nem hülyék, a közvéleménykutatások pontosan mutatják, hogy a főpolgármester előválasztási népszerűsége folyamatosan csúszik vissza.

Hírdetés

Rossz hatással van népszerűségére beosztottja, a tengerilovas-bajnok Tüttő Kata ostobaság-cunamija is, aki tegnap épp azzal hergelte a nézőket az ATV-n hogy a kormány nem fizette ki a fővárosnak járó tizenkét milliárd forintot a közösségi közlekedés támogatására, aminek a határideje – Tüttő szerint is – december 31. Most augusztust írunk…

Hölgyeim és Uraim! Bocsánat a genderellenes megfogalmazásért, de Magyarországon szerencsére még két nemről beszélünk.

Kérdezem, mi szükségük van az ilyen ostoba álhírekre a budapestieknek akkor, amikor mocskos a város, patkányok szaladgálnak az utcán, s a járókelőket drogos útonállók zaklatják az Örs vezér terén?

Pedig Karácsony akár a jó ügy mellett is aktivizálhatná magát. Például még 400 ezer körül van a be nem oltott hatvan felettiek száma. Mi volna, ha a főpolgármester is arra buzdítaná az érintett honfitársainkat, hogy vegyék föl végre az első oltást, mert attól nem csak ő, hanem az érintettek környezete is biztonságban élhet. Két év után megmutathatná végre KariGeri a jó, emberbarát arcát is. Ha egyáltalán van neki olyan. Nem csak olyan csaliféle, amit a horgász a horog végére akaszt, hogy folyamatosan átverje vele az éhes halakat.

www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »