Karácsonyra hangolódva

Karácsonyra hangolódva

Szinte minden településen tartanak adventben ünnepváró rendezvényeket, melyek megmozgatják az egész falu lakosait. Ilyen volt a szombati szőgyéni karácsonyi vásár és a bényi karácsonyváró is.

Megismerhetjük ezeken a rendezvényeken közösségünk tehetséges és kreatív tagjait, akik remek dolgokat hoznak ki a vásárba. Sokszor csak elcsodálkozunk, hogy a közelünkben élő bácsi, milyen nagyszerű fafaragó, az utcabeli fiatalasszony párját ritkító varrónő, hogy az alapiskolás fiú fotós tehetség, sokan pedig a szakács- és cukrászmesterség kiválóságai.

Hírdetés

Szőgyénben már péntek este elkezdődött a karácsonyra hangoló. A Regnum Marianum Akadémia decemberi előadását a Szépkorúak Klubja fogadta be, ahol Farkas Zsolt atya a karácsony keresztény hagyományairól, szokásairól tartott előadást. Szombaton aztán vásári forgatagban kóstolgattuk a disznótoros finomságokat, ittuk a forralt bort, ettük a réteseket, miközben a benti termekben kézművesvásár folyt. A községi kortárs galéria is kiállított egy válogatást a falu alkotótáborának műhelyéből, melyekből vásárolni is lehetett. A főtéren folyt a karácsonyfadíszítés, a kultúrműsor, többen a körtáncba is bekapcsolódtak.

Bényben is zsibongott a kultúrház, a kézműves termékek vására mellett a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt, az alkotásokkal pedig feldíszíthették az önkormányzat karácsonyfáját. A rendezvénybe a község összes civil szervezete, valamint az óvoda is belekapcsolódott. A Csemadok kaláccsal, mézeskaláccsal várta a vendégeket, akik a mézeskalácsdíszítésbe is bekapcsolódhattak, a Rozmaring Néptáncegyüttes pedig kenős falatkákkal készült. A vadászegyesület tagjai főzték a székelykáposztát, vadgulyást, ennek bevételéből majd az óvodát támogatják. A sportszervezet a forralt borért felelt, a nyugdíjas klub tagjai szintén kézműveskedni várták az érdeklődőket.

Ezzel azonban még nem ér véget az ünnepvárás Bényben, mert december 17-én a jubilánsokat köszöntik, ahol a Falu Díszpolgára kitüntetés is gazdára talál, majd december 18-án az önkormányzat tagjai ellátogatnak minden 60 év feletti lakoshoz apró ajándékkal.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »