Karácsonynak sikerült az, ami még senkinek

Karácsonynak sikerült az, ami még senkinek

Dugóból térnek nyugovóra a budapestiek

Karácsony Gergely főpolgármester irányítása alatt már-már megszokhatták a főváros lakói, hogy napközben káoszba fordul a budapesti közlekedés. Most már azonban késő este sem szabadulhatnak a dugóktól.

Állandósult a közlekedési káosz a fővárosban Karácsony Gergely ténykedése alatt, arra viszont kevesen számítottak, hogy a csúcsidőszak után is dugóból hazaérve hajthatják álomra a fejüket.

Hétfőn a Rákóczi úton, a Margit körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Andrássy úton, a Nagykörúton és a budapesti, illetve budai rakpart bizonyos részein is erős forgalommal találkozhatott az, aki este 10 óra után akart eljutni a város egyik pontjából a másikba.

Az alábbi Google Térképből lementett képen a fekete színű jelölés útlezárást, a narancssárga lassú forgalmat (a haladási tempó körülbelül 40 százalékos értékét, ami 50-es táblánál 20 km/h-t jelent), a piros pedig jelentős forgalmat (a haladási tempó körülbelül 16 százalékos értékét, ami 50-es táblánál 8 km/h-s araszolást jelent) jelöl.

A főpolgármesternek nemcsak a közúti, de a tömegközlekedéssel is meggyűlik a baja, a legutóbbi hírek szerint például 25-30 éves klíma nélküli villamosokat venne a főváros, holott a hirado.hu tesztjén kiderült, hogy az ilyen szerelvényeken akár tíz fokkal is melegebb lehet, mint a klimatizált járműveken.

Június elején elkezdődött a pesti alsó rakpart átépítése, és ahogy arra számítani lehetett, hatalmas dugókkal indult a munka. Egyelőre a Margit híd és a Lánchíd közötti szakasz újul meg, itt hónapokig teljes zárással számolhatnak az autósok. A lezárás szinte az egész város forgalmán meglátszik, torlódások, dugók vannak a főbb útvonalakon. Időközben már a Lánchidat is lezárták, ami tovább növelte a dugók nagyságát, júliusban pedig a Blaha Lujza térnél lesznek korlátozások, tovább nehezítve a fővárosiak közlekedését.

A dugók kialakulását a pesti alsó rakpart lezárása, illetve az értelmetlen kerékpársávok és a 3-as metró felújítása okozza, és most a Lánchíd felújítása miatti lezárások is tovább bonyolítják a forgalmat a fővárosban.

A probléma az, hogy Karácsony Gergelyék olyan felújításokat is most kezdenek el, amelyeket már be kellett volna fejezni. Mindent most építenek és újítanak fel, így nincsenek kerülők sem a fővárosban. A korábbi csúcsidők helyett most reggel héttől este hatig folyamatosan dugó van. A taxisok, akiknek a jövedelmezőségét is befolyásolja a kaotikus helyzet, levelet írtak Karácsony Gergely főpolgármesternek.

Legalább az építkezések idejére az ideiglenes kerékpársávot fel kéne szabadítani” – mondta Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának választott elnöke az M1 Ma este című műsorában, ahol a budapesti közlekedési válságról beszélt.

Hírdetés

A helyzet kialakulásában annak is szerepe van, hogy érdemi konzultáció erre nézve a 120 éves szervezetükkel többszöri felajánlkozásuk ellenére nem volt” – tette hozzá.

Korábbi építkezések, felújítások alkalmával a mostanihoz hasonló kaotikus helyzetek pár napig tartottak, amíg az autósok nem találtak kerülőútvonalakat. Jelenleg azonban hetek óta tarthatatlan a forgalom, mindenki panaszkodik, mivel nincsenek alternatívák, egyszerre korlátoztak, zártak ki több kerülési lehetőséget.

A Magyar Autóklub akkor írt először nyílt levelet a főpolgármesternek, amikor mindenhol alacsonyabb sebességhatárt terveztek bevezetni. „Ettől az ötlettől Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésben táncolt vissza, hogy nem így gondoltuk, csak ott vezetnénk be, ahol indokolt. Ott, ahol indokolt, ott mi is gondoljuk, mi is élhető várost, zöldebbb várost akarunk, ki az, aki nem?” – mondta a szervezet elnöke.

Hangsúlyozta, hogy amikor ilyen építkezések vannak, mint most, akkor nem lehet erőszakosan, akaratosan, egyszerre megnyomorítani a fővárosi közlekedőket.

Nem tartja politikai kérdésnek a témát, a korábbi városvezetésnek is volt olyan ötlete, amivel nem értettek egyet, akkor is felemelték a hangjukat, és változás történt. „Lehet érdemi tárgyalást folytatni az autósokkal, ezt várnánk a jelen esetben is, de sajnos a kezdeményezéseink elhalnak” – fogalmazott Kovács Kázmér.

Az Országos Taxis Szövetség levélben kereste meg Karácsony Gergelyt, amelyben azt kérte, az autósoktól a bicikliseknek adott sávokat adja vissza.

Pályafelújítás miatt változik a 17-es, az 56-os és a 61-es villamos közlekedése június 26-a és július 5-e között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közlemény szerint több helyen is felújítják a villamospályát a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között, ezért június 26-a, szombat és július 5-e, hétfő között változik a Krisztina körúton, illetve az Alkotás utcán át járó villamosok közlekedése.

A 17-es villamos a Bécsi út-Vörösvári út és a Széll Kálmán tér, illetve a Déli pályaudvar és Savoya park között jár, de az Alkotás utca helyett a Krisztina körúton közlekednek a szerelvények.

Az 56-os villamos rövidített útvonalon, a Városház tér és Újbuda-központ között jár a szokásos módon a hétköznapi csúcsidőszakokban, az 56A villamos közlekedése ideiglenesen szünetel. Az 56-os és az 56A villamosok helyett a Krisztinavárosban a 17-es villamos közlekedik – tették hozzá.

A 61-es villamos csak Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér között, az 56-os és a 61-es villamos közös követési gyakoriságával jár – írták.

Közölték azt is, a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között az Alkotás utca – Villányi út útvonalon a 17-es és a 61-es villamosok helyett a 61-es pótlóbusszal lehet utazni.

Az 59-es és 59A villamosok helyett továbbra is pótlóbusszal lehet utazni a Nagyenyed utcai villamospálya felújítása miatt. A 21-es, 21A, 39-es, 102-es és 990-es autóbuszok jelenlegi terelése sem változik.

A Déli pályaudvar és a Széll Kálmán tér között az 59-es és 61-es pótlóbuszok mellett az M2-es metróval, valamint a 21-es, 21A, 39-es, 102-es, 139-es, 140-es, 140A autóbuszokkal lehet utazni – áll a közleményben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »