Karácsonykor szólalt meg először a Budapesti Szent Ferenc kórház új harmóniuma – KÉPRIPORT

Karácsonykor szólalt meg először a Budapesti Szent Ferenc kórház új harmóniuma – KÉPRIPORT

A Major József felajánlásaként kapott harmónium az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció nővéreinek tulajdonában lévő Budapesti Szent Ferenc kórház karácsonyi szentmiséjén szólalt megelőször.

A kórházunk karácsonyi ünnepségét december 16-án tartották. Az ünnepi szentmisét  a kórház kápolnájában Lengyel Donát OFM ferences szerzetes mutatta be, koncelebrált a kórházi káplán, Marek Wojtonis CM atya, Deák Ákos atya és Kiss Géza, a Páduai Szent Antal-templom káplánja.

A szertartás liturgikus zenei szolgálatát a Páduai Szent Antal-templom kórusa kísérte, akik a szentmise után koncertet adtak.

A zenei programhoz a Concerto Budapest kamarazenekar is hozzájárult: Biczó Bernadett és Kakutani Satoko hegedűművészek nemzetközi és magyar zeneszerzők műveiből adtak ízelítőt.

Hírdetés

A műsor végén a közönség bevonásával ismert karácsonyi dalok hangzottak el.

Beszédet mondott Velebná M. Lucetta regionális elöljáró és Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója.

Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregációja

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »