Karácsonyi nosztalgia és (fekete) humor

Karácsonyi nosztalgia és (fekete) humor

Nézzük, mire érdemes időt szánnunk a Netflix és az HBO Go karácsonyi kínálatából.

Elektronikus kütyüt a fa alá?

A filmkészítők egyre több produkcióba hozzák be letűnt korok hangulatát. A kiemelkedő alkotások általában azok, melyek nemcsak a kor divatját és zenéjét idézik, hanem a korszak meghatározó témáit is képesek megragadni. Az HBO 8 bites karácsony című filmjével a nyolcvanas évek második felébe utazunk vissza időben a retróélményért. Jake (Neil Patrick Harris) az ünnepekre autózik épp haza szüleihez lányával, Annie-vel (Sophia Reid-Gantzert), aki folyamatosan azzal nyaggatja, hogy okostelefont szeretne. Jake ellenben úgy gondolja, ennek nincs még itt az ideje. A nagyszülők házában egy átlagosan unalmas karácsonyi látogatásnak néznek elébe, mikor Jake azt ajánlja a kislánynak, játszanak a gyerekkori Nintendo játékkonzoljával. Itt következik a történet a történetben, Jake ugyanis ennek kapcsán felidézi azt a karácsonyt, mikor ő volt tízéves. Abban az évben a Nintendo volt a legkeresettebb árucikk a piacon, minden gyerek arra vágyott, Jake szülei azonban ellenezték. A kisfiú ezért barátaival együtt hősies harcot vív, ahogy ő mondja, egy nagyobb ügy érdekében mint a karácsony: a Nintendójáért.Szeretnivaló, ahogy a mai szemmel divatjamúlt kezeslábasokban és sapkákban vonulnak a gyerkőcök Chicago behavazott utcáin a filmben. A nosztalgián túl – mely a mai harmincasok és negyvenesek szívét melengetheti – a korok közti párhuzam emelkedik ki a történetben: míg Jake hőn áhított Nintendója vitát szít a családban, felnőttként most ő sem szeretne lánya kezébe okostelefont adni. Szintén humoros, ahogy a kisfiú és barátai mindent bevetnek, hogy megszerezzék a videójátékot, mikor pont a valós életben, együtt, baráti csapatként élik meg legnagyszerűbb kalandjaikat.

A filmet nem csupán azoknak érdemes megnézniük, akik megélték a videójátékok korszakának örületét, hanem azoknak a családoknak is, ahol az ünnepek előtti hetekben meddő viták folynak arról, vajon hozzon-e Jézuska okostelefont a fa alá.

Elektronikus kütyü a fa alá?

Hírdetés

Elvarázsolt skót vidéken

A Netflix idei legnagyobb karácsonyi durranásáról, A fiú, akit Karácsonynak hívnak című Mikulás-eredetmeséről már írtunk, következzen hát egy az élvezhetőbb romantikus filmjei közül. A karácsonyi kastélyban egy amerikai bestselleríró a főszereplőnk (Brooke Shields), aki Skóciába utazik azért, hogy elszakadjon New York-i életétől – miután a regényciklusát azzal fejezi be, hogy megöli főhősét, rajongói kiakadnak, az írói karrierje holtponton – és azért is, mivel régóta ígéri önmagának, hogy felkeresi gyökereit. Nekiáll megtalálni azt a skót kastélyt, ahol annak idején édesapja volt a komornyik. Amint a kastély bejáratánál találkozik a sármos, ám kissé ellenséges férfival, akiről kiderül, hogy a kastély tulajdonosa (Cary Elwes), a történet eléggé kiszámíthatóvá válik. A filmet egyébként gyönyörű helyeken forgatták, és a kastély, a skót kockás ruhák, a kandalló mellett teát szürcsölgető szereplők már önmagukban hozzájárulnak az ünnepi hangulathoz. Kissé frusztráló, hogy ezeken a kulturális sztereotípiákon nem mutat túl a film, és Skócia tényleg csupán a történet kulisszája. El kell ismerni azonban a készítők azon szándékát, hogy megmutassák, romantikus komédiát nem csak a tini és a húszas, harmincas éveiket járó szingli szereplőkre lehet írni, hanem középkorú nőkre és férfiakra, akik túl vannak már néhány szakításon és nehezebb időszakon.

Mindent összevetve, aki el tudja engedni azt, hogy a film nem veszi magát túl komolyan, annak könnyed szórakozásként akár be is válhat.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »