Az Auschwitzi Emlékmúzeum minden év karácsonyán az alkalomhoz illő posztokkal kedveskedik a Facebook-oldalára látogató érdeklődőknek. Így történt ez az elmúlt napokban is, amikor egy korábbi (3 évvel ezelőtti) és egy új bejegyzésüket rakták ki. (1. kép)
Rákattintva nagyítható |
Ezúttal azonban némi homokszem (mondhatni, kisebb szikla) került a gépezetbe. A december 24-én megjelent bejegyzés (2. kép) ugyanis rögtön egy olyan képillusztrációt tartalmaz, amelyen az auschwitzi (I-es számú) főtáborban, a férfi táborrész 15-ös blokkja előtt a foglyok számára felállított karácsonyfa látható. De mindez nem elég. Azt is írják, hogy a tábor utolsó karácsonyán, 1944. december 25-én, a fősodratú történetírás (értsd: történelemhamisítás) által halálgyárként emlegetett auschwitzi (II-es számú) Birkenau táborrészben három leánygyermek született. Ezt napi átlagnak tekintve az évi születésszám ezer körül lehetett csak Birkenauban, ami azért nem semmi, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a jól fizetett holokauszttörténészek szerint a 16 éven aluli táborlátogatóknak egy azonnali gázkamrák-sütődék viziten kellett részt venniük. A birkenaui adat ismeretében egyébként nem tarthatjuk nagyképű túlzásnak a lengyel Stanisława Leszczyńska bábaasszony állítását, aki azt mondta, hogy Auschwitzban ő maga 3 ezer sikeres szülésnél működött közre.
Mindezeken túl megemlítésre kerül az a másnapi bejegyzésben szerepet kapó tény is, hogy 1943. december 25-én a teljes auschwitzi táborkomplexumnak összesen 86.920 lakója volt.
De vajon a másnap, azaz december 25-én közzétett poszt (3. kép) vajon felül tudta-e múlni ezeket a holohívők számára minden bizonnyal sokkoló tényeket? Megkockáztatom, hogy igen. Ebben ugyanis nem más szerepel, mint az, hogy 1943. december 25-én (a bejegyzésben itt tévesen az 1942-es év szerepel, de az előző napiban a helyes, 1943-as) a tábor 86.920 lakója közül 19.081 a láger kórházaiban vagy gyengélkedőin tartózkodott. Ez nem kevesebb, mint a teljes állomány 22%-a, azaz minden ötödik ember. Megjegyzendő, hogy a tábor kórházaiban a legmagasabb szintű egészségügyi ellátást biztosították, míg a gyengélkedők szerepe a rossz, legyengült fizikai állapotú foglyok pihenésének, feljavított kosztjának a garantálása volt. Kizártnak mondható, hogy az elmúlt 70 évben a világ bármely országában meg tudták volna akárcsak közelíteni ezt a teljesítményt. Csak az arányok érzékeltetése céljából érdemes megemlíteni, hogy a 22% azt jelenti, mintha mondjuk Budapesten egyidejűleg 400 ezer ember tartózkodna állami kórházakban, gyengélkedőkön.
Bizonyára nem erre számítottak a múzeum munkatársai, de utólag is jár nekik a revizionista kutatók és minden szabadon gondolkodó ember részéről az őszinte köszönet.
Skorzeny
(Kuruc.info)
– Újabb bizonyíték a holokausztra: focibajnokságot rendeztek a terezíni "haláltáborban"
– Ha unatkozna az ügyészség, tanulmányozhatja a "haláltáborban" készült műalkotásokat
– Elbocsátó levelek, fizetési kimutatások, precíz adatkezelés – "unortodox" dokumentumok Auschwitzból
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »