A konzervatív, nemzeti-keresztény tábornak és pártjaiknak azzal a valósággal kell szembenézniük, hogy az ellenfeleik nem a magyar államiság keretein belül politizálnak.
A haladás felkent mesterei gőzerővel dolgoznak azon, hogy Európa – az állam- és társadalomszervezést tekintve – visszatérjen a középkorba. Egyértelmű és egyre konkrétabb lépéseket tesznek az önálló városállamok rendszerének kiépítéséért, ezzel párhuzamosan pedig a nemzetállamok lebontásáért.
A globalizációs törekvések láthatóan szintet léptek, talán mert az új világrend létrehozására szakosodott nemzetközi szervezetek – mint például az ENSZ és az EU brüsszeli központja – nem elég gyorsak, kevésbé hatékonyak.
Ráadásul a konok európai nemzetek jelentős része nem akarja megérteni az idők szavát, és ragaszkodik ahhoz a szerveződéshez, ami természetszerű, zsigeri elköteleződésből fakad, és úgy nevezzük: haza. A V4-es országokban, és általában Kelet-Közép-Európában, Olaszországban és Ausztriában is egyre erősebb a nemzeti létbe mint a legüdvözítőbb társadalmi berendezkedésbe vetett meggyőződés, ami követendő példa lehet később egész Nyugat-Európában.
Ezek a folyamatok késztethették a globalista erőközpontokat arra a felismerésre, hogy a nemzetállamok ellen, azok megkerülésével a többségében liberális, baloldali vezetésű nagyvárosokat használják ostrombakként.
„A nemzetállamok nem túl régi történelmi jelenségek. Vannak arra utaló jelek, hogy nem is érik meg a századvéget” – írta 2017-ben egy tanulmányában Jamie Bartlett, a londoni Demos kutatóintézet egyik igazgatója.
A magyarországi politikai folyamatok miatt, az ellenzék ténykedése mögött álló valós érdekek megértéséhez érdemes felidézni a brit fővárosban működő liberális agytröszt vezéralakjának érveit. Bartlett szerint a digitális technológia a liberális elvek jegyében fogant, olyan értékeket terjeszt, amelyek nem feltétlenül a nemzeti érdeket, a nemzeti érzést erősítik.
Egyre nő azoknak a száma, akik világpolgároknak tekintik magukat. Úgy véli, hogy a határok nélkül működő városállamok egyre kedvezőbb alternatívának tűnnek, mint a nemzetállam. A londoni liberálisok mellett a német zöldek Heinrich Böllről elnevezett alapítványa is a városi önkormányzatok összefogását szorgalmazta a bevándorlást elutasító nemzetállamokat megkerülve.
Ezek fényében nem meglepő, hogy a hazai balliberálisok, alig hogy hatalomhoz jutottak Budapesten, élharcosként vetették magukat a globalizációs tervek megvalósításába: hétfőn egyezményt kötött Karácsony Gergely a V4-es fővárosok szintén liberális vezetőivel az uniós pénzek közvetlen lehívásának kiharcolásáért, majd az előző ciklusban magyar EP-képviselőként hazánk ellen áskálódó, majd az uniós parlamentből kihullott régi barátját, párttársát Jávor Benedeket megbízta Budapest brüsszeli képviseletének vezetésével.
Jávor megbízható elvtárs, jó kozmopolita, nyilvánvalóan semmilyen kötődést nem érez a magyar nemzet iránt, bármikor kész az ország érdekei ellen menni. A ködös múltba révedező disztópiát zászlajukra tűző globalistáknak éppen ilyen káderekre van szükségük: Jávorokra, vagy az önkormányzatok közvetlen uniós finanszírozásáért szintén kardoskodó Dobrev Klárákra, és a felvidéki, erdélyi magyarokkal szemben uniós pártcsaládjának szlovák és román jelöltjeit támogató momentumos Cseh Katalinokra.
A konzervatív, nemzeti-keresztény tábornak és pártjaiknak azzal a valósággal kell szembenézniük, hogy az ellenfeleik nem a magyar államiság keretein belül politizálnak. Államot akarnak építeni az államban, határok nélkül. A választók által felhatalmazott kormánynak viszont az a feladata, hogy érvényesítse az állam jogait és érdekeit.
A nemzeti szuverenitás védelme, erősítése – ami 2010 óta az Orbán-kormány vezérlő elve – soha nem volt ennyire aktuális, mint most.
Kis Ferenc
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
