Karácsonyék már nem is magyarázkodnak

Karácsony Gergely sajtófőnöke, a baloldali vezetésű főváros sajtóosztálya beleértve a kommunikációs igazgatót is mélyen hallgat a főpolgármester önmagának ellentmondó kijelentéseivel kapcsolatban.

Lapunk pénteken több kérdést is elküldött az említetteknek arról, hogy Karácsony az Inforádió Aréna című műsorában olyan állításokat tett a Lánchíd felújításával összefüggésben, amelyek saját korábbi szavaival is egyértelműen cáfolhatók, ahogyan rendelkezésre álló, verifikált számadatokkal is.

 

Hírdetés

Karácsony Gergely sajtója sem reagál a főpolgármester önellentmondó nyilatkozataival kapcsolatos kérdésekre

A főpolgármester ugyanis azt mondta az Arénában, „nem tudja megmondani”, hogy a Tarlós István idején kiírt közbeszerzésen belül amelyben a Váralagút, és a villamosalagút rekonstrukciója is szerepelt mennyibe került volna a Lánchíd felújítása. Ám tavaly februárban a Közfejlesztések Tanácsának ülésén a főváros nevében éppen Karácsony Gergely terjesztette be azt a kimutatást, amelyben forintra pontosan látható, mennyi a Lánchíd és mennyi a pesti villamosalagút költsége. Ennek alapján a Lánchídé 21,8 milliárd forint, a pesti alagúté pedig 13,4 milliárd forint lett volna.

A Karácsonyék által kiírt újabb tender nyertes ajánlatában azonban csak a Lánchíd felújítása 26,7 milliárd forint. A Párbeszédet irányító politikus minden bizonnyal arról próbálta elterelni a figyelmet, hogy ötmilliárd forinttal többért újítanák fel a Lánchidat annál, mint amit a Tarlósék által kiírt közbeszerzésen a legkedvezőbb pályázat ajánlott. Ezt egyébként számos lap mellett a balliberális Telex is megírta.

Emellett Karácsony arról panaszkodott egyik közelmúltban közzétett Facebook-bejegyzésében, hogy „egy dolog persze még hiányzik: hogy a kormány tartsa be az egy évvel ezelőtt tett ígéretét, és odaadja végre a megígért hatmilliárd forintot a felújításra. Persze, ha rajtuk múlna, megint húzódna, halasztódna az ügy”.

Azonban a főpolgármester korábban megkötötte a kormánnyal a megállapodást a központi költségvetésből finanszírozott támogatásról ahogy ez Karácsony előterjesztésében is szerepel s eszerint a kormány majd az utolsó részlet kifizetéséhez adja a pénzt, azután, hogy a főváros ütemezetten beletette a saját részét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »