Karácsonyék birkának nézik a fővárosiakat

Karácsonyék birkának nézik a fővárosiakat

Egyetlen kérdésem maradt csupán: A birkák véleményét kikérték már?

 

A nyár elején visszatérő téma a főváros zöldítése, ilyenkor a médiában rendre aktivizálja magát Budapest főtájépítésze, aki kedden a 24.hu portálnak adott interjút. Ő az a Bardóczi Sándor, aki tavaly a méhlegelők ötletével dobta fel a közösségi oldalak mémgyártóinak bizniszét. Az elméletileg jól hangzó kísérlet a gyakorlatban azt jelentette, hogy kijelöltek néhány gazos, parlagfüves területet, olyan helyeken is kitették a méhlegelő táblát, ahol kétszer két sávos, hatalmas autósforgalmat lebonyolító utak között terjed pár négyzetméternyi gaz.

De Bardóczi úrnak voltak más kiváló ötletei is, például meghirdette a fővárosi juhlegelők létrehozását. 

Szerinte ugyanis minden pozitívuma mellett kissé túl nagy a felhajtás a fatelepítések körül, egy ősgyep mind a szén-dioxid megkötésében, mind a párologtatásban többet tud, mint a fásítás. 

Hozzátette: az olyan természetvédelmi területeinken, ahol a biodiverzitás megőrzéséhez a kaszálórétek fenntartása a cél, szeretnék meghonosítani a legeltetést. Fontos, hogy a legelőnyomás elsősorban az ökoszisztémát szolgálja, és ne a nyájak vagy gulyák gazdasági haszna legyen a fontos. Nem az a cél ugyanis, hogy a szürke marhák vagy a juhok kielégítsék az éhező város igényeit, hanem a természeti értékmegőrzés.

 

A legeltető állattartás fővárosi meghonosítása a mostani interjúban is szóba került. Bardóczi arról kezdett értekezni: „Budapesten gyilkos vita megy a pesti alsó rakpart autómentesítéséről, míg például Lyon ezen húsz éve túlesett, az emberek birtokba vették a partot, a lakótelepeken pedig birkákkal legeltetnek. Elképzeli ugyanezt Budapesten?” – tette fel a költőinek szánt kérdést a főtájépítész. Az újságíró pedig partnernek bizonyult, és fokozta a tempót, érdemes ezt a rövid párbeszédrészletet szó szerint idézni.

„– Lyonban hogyan oldják meg, hogy a jerke ne ürítsen a homokozóba és ne rohanjon ki az autók elé?

Hírdetés

– Nem viszik a homokozóba. Van villanypásztor meg igazi is.

– Itt is lehetne.

– Ja, lehetne. És vajon mi történne az első malőrnél?

– A polgármester fejét követelné a fideszes ellenzék, s a következő helyhatósági választáson a kakás homokozólapát, az elgázolt birka és az indexlámpáját veszített busz képével lenne tele a város.

– Körülbelül.”

Elkötelezett híve vagyok a természet, az élővilág sokszínűségének, a birkák is kedves és hasznos állatok, de miért éppen egy lakótelepen kellene legeltetni őket? Idézhetném a régi népi mondást is: Hogy kerül a csizma az asztalra? Lakótelepeken meglehetősen ritka a legelőterület, egyszerű pázsitból sincs sok, ami van, az éppen csak elég az ott élő gyerekeknek. De lehet, hogy a jelenleg méhlegelőnek kijelölt gazos területeket nevezik majd át juhlegelővé. A Karácsony Gergely vezette fővárosban bármi és annak az ellenkezője is elképzelhető.

Egyetlen kérdésem maradt csupán: A birkák véleményét kikérték már?

Kis Ferenc – www.magyarnemzet.hu

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »