Karácsony tovább okoskodik vakcina-ügyben

Karácsony: a vakcina megérkezése új szakaszt nyithat a járvány elleni védekezésben

A vakcina megérkezése új szakaszt nyithat a koronavírus-járvány elleni védekezésben, de ehhez az kell, hogy az emberek bízzanak a hatóságokban, és beoltassák magukat – írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn Facebook-oldalán.

„Bizalmat azonban csak a polgáraival őszintén beszélő kormány tud kiérdemelni. A magyar kormány viszont mindent megtesz azért, hogy elkenje a járvánnyal kapcsolatos adatokat” – fogalmazott a főpolgármester.

Karácsony Gergely közölte: a kormány hiába titkolta, mivel az európai statisztikai hivatal adataiból kiderült, hogy Budapesten feleakkora volt a járvány miatti halálozás, mint az ország egészében.

Azt írta, alig lehet tudni valamit a halálozási adatok területi eloszlásáról, pedig azoknak alapvető fontosságuk lenne a védekezésben.

Hírdetés

A hivatalos honlap csak Budapest adatait közli külön, nyilván azért, mert a járvány első hullámban a fővárosban magas volt a halálozás, és ezt „a fővárosi vezetés nyakába lehetett varrni” – vélekedett a politikus.

Hozzátette: viszont jelenleg ennek az ellenkezője történik, a budapesti halálozási adatok sokkal jobbak az átlagosnál, és „a kormány persze erről hallgat”.   

 

„A kormány hallgat arról is, hogy valószínűleg sokkal többen veszítették életüket a járvány miatt, mint az a koronavírus-statisztikában szerepel. A korábbi évekhez képest ugyanis jóval többen haltak meg ezekben a hónapokban – mi más oka lehetne ezeknek a pluszhalálozásoknak, mint a járvány és a járvány miatt leterhelt egészségügy problémái?” – írta.

Karácsony Gergely kiemelte, a magyar statisztikai hivatal nem közli a halálesetek területi eloszlását, az európai statisztikai hivatal azonban igen.

És ezek az adatok megdöbbentőek: egyes megyékben a járvány tetőzésekor csaknem kétszer annyian haltak meg, mint az előző évek azonos időszakában, míg máshol, például Budapesten, ennek a töredékét látjuk – közölte a főpolgármester.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »